Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Kiírta a budai Várbazár rekonstrukciójáról szóló közbeszerzési eljárást a Várgondnokság Nonprofit Kft. és az I. kerületi önkormányzat. A munka elszámolható költsége legfeljebb 8,16 milliárd forint plusz áfa lehet - írta a Napi Gazdaság hétfőn az uniós közbeszerzési értesítő alapján.
A Várbazár felújítása után évi 250 ezer látogatóra számítanak a projektgazdák.
A tender alapján a felújításra és a kapcsolódó közlekedés fejlesztésére csak egyben pályázhatnak a kivitelező cégek, a követelmények között szerepel, hogy a pályázóknak rendelkezniük kell 2009-2011-ben összesen legalább 15 milliárd forint nettó árbevétellel és 9 milliárd forint mélyépítési, műemléki feladatokat valamint épületrekonstrukciót is tartalmazó magasépítésből származó bevétellel.
Feltétel még, hogy rendelkezzenek az elmúlt öt évből összesen legalább nettó 6 milliárd forint értékben átadott épületek építési referenciáival. A kivitelezők a nyílt közbeszerzési eljáráson december 10-ig tehetnek ajánlatot.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.