Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Budapest Airport Business Parkot hoz létre több lépcsőben a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér területének déli részén - közölte a társaság az MTI-vel pénteken.
A parkban irodák, és raktárak kapnak helyet. Az első lépcsőben egy 10 ezer négyzetméteres iroda-raktár komplexum épül meg, 10 millió eurós költséggel - válaszolta az MTI kérdésére Hardy Mihály kommunikációs igazgató. A telek határos a 4. számú főúttal, és nincs messze az M0 autópályától sem - emeli ki a hely előnyét a közlemény.
A területrendezés még az idén decemberben megkezdődik, az első épület kivitelezési munkálatai pedig jövő év elején indulnak.
Miközben a Budapest Airport - a Malév csődje miatt - a 2. terminál melletti Cargo Város projekt elhalasztására kényszerült, ezúttal a Business Park beruházása mellett döntött.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.