Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A budapesti Közép-európai Egyetemet (CEU) 2013 végétől átalakítják: felújítják, illetve beépítik belvárosi campusát, átköltöztetik a jelenleg Budán működő részlegeket, valamint új egységként létrehozzák a közpolitikai iskolát - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
A Budapest belvárosában 1995-ben létesített, mintegy 35 ezer négyzetméternyi campus felújítását 2013 végén vagy 2014 elején kezdik meg. Az építkezés hat egymás mellett álló, a CEU tulajdonában lévő épületre és egy üres telekre terjed ki a Nádor utca, az Arany János utca, az Október 6. utca és a Zrínyi utca által határolt tömbben. A várhatóan öt évig tartó újjáépítés után oda költöznek a jelenleg Budán működő egységek, így az üzleti iskola és a kognitív tudományok tanszék, továbbá ott működik majd az új közpolitikai iskola is.
Az átalakítás részeként korszerűsítik és bővítik a tantermeket, a tanári irodákat és a kutatóhelyiségeket, közösségi tereket hoznak létre, kicserélik a közműveket, valamint fejlesztik a könyvtárat. Az egyetem energiafelhasználása a felújítás után várhatóan kétharmadára csökken - tették hozzá.
Emellett az intézmény bővíti bölcsészettudományi képzési területeit és fejleszti társadalomtudományi képzését a stratégiai fejlesztési terve részeként megvalósuló átalakítás alatt. Az intézmény közleményében utal arra, hogy az egyetem világörökségi zónában helyezkedik el, és az átépítési lehetőségeket műemlékvédelmi előírások határozzák meg. Az átépítés jelentős része a jelenlegi utcai homlokzatok mögött történik majd.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Elvitték az 1,4 milliárdos főnyereményt.