Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A tiroli Schwaz városkában látható a fejtetőn álló ház, amiben nem csak a az ember furcsa látvánnyal találhatja szembe magát: egy házzal, melynek készítésekor vélhetőleg az építész fejjel lefelé fogta a tervrajzokat. Azonban közelebb érve rájöhetünk, hogy ez egyáltalán nem igaz, a mesterember pontosan tudta mit csinál.
A 180 fokban megfordított ház nem csak kívülről van fejjel lefelé minden, hanem belül is: a házba belépve a mennyezeten lehet járni, a fej felett pedig megtalálható minden, ami egy normális lakásban elkelhet – írja az utazo portál. Legyen szó akár egy asztalról, székről, egy laptopról vagy akár egy mosógépről, a ház, leszámítva, hogy a feje tetejére állították, ugyanúgy üzemel, mint normális társai.
Külön érdekességek közé tartozik az első emeleten parkoló (ugyebár fejre állítva a garázs az elsőre került) régi, bogárhátú VW, melyet még be is indítanak a vendégek kedvéért, vagy a ház egyik legbizarrabb része, a mosdó. Gondoljanak csak bele, milyen ott fürdeni vagy zuhanyozni, illetve egyáltalán lehet-e, vagy milyen lehet a mellékhelységet használni?
A feje tetejére állított ház egész évben látogatható.
Az eredeti, 2010-ben épült, szintén egy kissé „elhibázott” házat, Németország északi részében, egy Bispingen nevű városkában építették. Az alapkoncepció itt is azonos volt, annyi különbséggel, hogy ezt a házat tiroli rokonával ellentétben még eredeti pozíciójában építették meg, majd később, két daru segítségével fordították meg.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.