Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Átadták szerdán a szlovákiai Alsósztregován (Dolná Strehová) a teljesen felújított Madách-kastélyt, Madách Imre szülőházát, ahol Az ember tragédiáját is írta.
Az egyik legjelentősebb magyar irodalmi emlékhelyet három év alatt újították fel - részben az Európai Unió támogatásával - mintegy másfél millió euróból egy magyar-szlovák határon átívelő együttműködési projekt keretében.
Az ünnepélyes átadón Vígh Annamária, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közgyűjteményi főosztályának vezetője, valamint Jana Motycková, a szlovák kulturális tárca művészeti szekciójának főigazgatója bemutatta és méltatta a projektet, valamint hangsúlyozta a példamutató együttműködést a két fél között.
Vígh Annamária kiemelte: ahhoz, hogy a kastély újjászülethessen, hosszú évek kitartó munkája vezetett, de a legnagyobb kihívások csak az átadást követően várják a projekt résztvevőit. "Madách Imre fizikai és szellemi hagyatéka méltó megjelenési helyet kapott, de még meg kell újulnia a kiállításnak is" - emelte ki. Hozzátette: meg kell mutatni a világnak, hogy érdemes ide eljönni.
Jana Motycková rámutatott: a kastély közös felújítása annak bizonyítéka, hogy a művészet nem elválasztja, hanem összeköti a két országot és a két nemzetet.
Jarábik Gabriella, a Madách-kastélyt gondozó Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója további terveikről az MTI-nek elmondta: az ünnepélyes átadást a kastély műszaki átadása követi, erre mintegy két hónap áll rendelkezésükre. Terveik szerint 3-4 hónapon belül a kastélyban elhelyezik a már megvásárolt műtárgyakat és korabeli bútorokat, ezt követően az emlékhely már látogatható lesz. A hivatalos megnyitót Jarábik Gabriella szerint várhatóan októberben, a Madách életét és munkásságát bemutató átfogó kiállítás elkészülte után tarthatják meg.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.