Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Befejezték a tapolcai sportcsarnok tetejének javítását, a helyreállítás ötvenmillió forintba került - közölte az önkormányzat pénteken. A rendezvénycsarnok tartószerkezete tavaly februárban egy vívóverseny közben megrepedt, a javítást a közbeszerzésen nyertes gyomaendrődi Gyefa Kft. idén januárban kezdte meg.
A közlemény szerint a sportcsarnok műszaki átadása megtörtént, így tavasszal minden tapolcai csapatsportágban hazai mérkőzéseket játszhatnak a csarnokban. A város és a csarnok vezetői a helyreállítás tervezőjével és a kivitelezőjével bejárták a helyszínt, a munkát befejezettnek nyilvánították.
Hozzátették: a helyreállítás-javítás ötvenmillió forintos költségét a város állta, de mivel az önkormányzat nem felelős a kialakult helyzetért, igyekeznek megegyezni az eredeti tervezővel és kivitelezővel, hogy ennek az összegnek a jó részét vállalják át. Ha nem sikerül megnyugtató eredménnyel lezárni a tárgyalásokat, akkor bírósághoz fordul a város.
Az önkormányzat kitért arra, hogy a javítás során rögzítő csavarokkal erősítettek meg minden gerendát, majd összehúzatták a sérült tartóelemet, végül fémszerkezettel látták el az összes áthidalót.
Ez a megoldás tehermentesíti az eredeti fagerendázatot, esztétikus és a csarnokot eredeti funkciójának betöltésében sem gátolja – írták.
Tavaly februárban egy nemzetközi párbajtőrverseny közben hallható reccsenéssel elrepedt a sportcsarnok egyik, a tetőt tartó fagerendája. A versenyt beszüntették és a helyszínre érkező hatóságok bevonásával megkezdték a csarnok biztonságossá tételét, a további károk elhárítását. Életveszély nem volt és az épület állékonyságát sem fenyegette veszély.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.