Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Bécs belvárosában egy majdnem másfél évszázada épült ház tetőterét építette be úgy Günther Nussbaum független építésügyi igazságügyi szakértő, hogy a német Passzívház Intézettől megkapta a hivatalos minősítést. Csütörtökön több mint két tucat magyar építész, illetve lakásépítési szakember látogatta meg a lakást.
Az építtető az osztrák ATV-ben olyan műsort készít, amelyben a tervezési és a kivitelezési hibákat mutatja be, majd javaslatot tesz azok kijavítására. A tetőtérben csak azért alakította ki a saját lakását, hogy bizonyítsa: nemcsak új házak lehetnek passzívak, hanem a régiek tetőtereiben is lehetnek ilyen lakások.
A passzív ház lényege az, hogy évente fűtésre nem használ fel négyzetméterenként 15 kilowattnál több energiát. Ez a gyakorlatban 1,5 köbméter földgázt jelent.
Az építtető felszereltetett a tetőre 30 négyzetméter - 5 kilowatt teljesítményű - napkollektort, amelyhez egy 500 literes, úgynevezett puffer tartályt kapcsolt. Abban paraffinos folyadék veszi át a napkollektorok által termelt hőt, így annyit tud tárolni belőle, hogy egy fényes nap után 5 napig elég a lakásban a meleg víz.
A minimális hiányzó hőt egy kisméretű pellet-kazánnal termeli, amelyet elég hetente egyszer feltölteni. A határoló falakat, illetve a ferde felületeket lágy farosttal szigetelték, leszámítva ahol - a tűzvédelem miatt - kőzetgyapotot kellett használni. A bádog, illetve cserép fedés alatt közel 50 centiméter vastag a hőszigetelés.
A magyar szakemberek környezetbarát építőanyagokról hallgattak előadást. A lágy farost hőszigetelő anyagot Kánai Gábor, a Hofatex csoport fagyapot divíziójának vezetője mutatta be. A farostokat növényi keményítővel rögzítik így a teljes - táblásított - hőszigetelő természetes anyagból készül. A csoport Magyarországhoz legközelebbi gyára Zólyom mellett található, Szlovákiában.
Harald Weihtrager épületbiológus a saját - Emoton nevű - cége által gyártott anyagokat mutatta be. Az Emocell nevű táblák agyagból és papírból készülnek. Ha belülről ezekkel burkolják az épületeket, akkor azok magukba szívják a szennyező anyagokat. Példaként említette, hogy az esti cigarettafüst reggelre eltűnik a lakásból. Jövőre Pápa-Tapolcafőn épít az Emoton egy ilyen gyárat - tette hozzá a tulajdonos.
A másik anyag az Emotherm, amelyet régi épületek, belső oldali hőszigeteléséhez használnak. A pára elszívására itt is agyagot használnak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.