Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Szerdán tárgyalja a kormány a félszocpol bevezetésének lehetőségeit, a támogatás az eddig kiszivárgott információk szerint április elejétől lehet elérhető – írta pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülését a Magyar Nemzet szerdán.
A félszocpol összege a gyerekek számától, az ingatlan elhelyezkedésétől és nagyságától, energetikai besorolásától egyaránt függ majd – közölte a lap.
Fitos Szilárd, a Hitelnet.hu hitelpiaci szakértője egy kiszivárgott tervezetre hivatkozva a lapnak azt nyilatkozta, ismeretei szerint egy gyermek esetében egy 45 négyzetméteres lakás megvásárlásához 350 ezer forintnyi segítséget lehet majd igényelni, míg négy gyermek és 160 négyzetméteres otthon esetén ez az összeg már 2,9 millió forintra is nőhet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.