Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Tizenhét állami tulajdonú üdülőingatlant adott át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. az Erzsébet-program részére, az üdülőkben több tízezer gyermek táboroztatása valósulhat meg - közölte az MNV Zrt. pénteken az MTI-vel.
Mint írták, az Erzsébet-programról szóló törvény közfeladatként a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány feladataként rögzítette a szociális célú üdültetéshez, ifjúsági és gyermekvédelmi programokban való részvételhez kapcsolódó szervezési és lebonyolítási feladatokat. Első lépésként adta át - több lépcsőben - az MNV Zrt. az ingatlanokat a programot működtető Erzsébet Szállodák, Táborok és Vendégházak Nonprofit Kft.-nek.
Az érintett ingatlanok: a zánkai gyermekváros négy létesítménye, továbbá a Közigazgatási Igazságügyi Hivatal (KIH), illetve a Somogy megyei Intézményfenntartó Központ tizenhárom üdülője.
Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője múlt hét keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy április 8-áig lehet jelentkezni az Erzsébet-program keretében meghirdetett gyermektáborokra. Egy hétig Balaton-parti táborokban nyaralhatnak a gyerekek június közepétől augusztus végéig, egyhetes turnusokban, teljes ellátással; az alacsony keresetű szülőknek ehhez mindössze egy-két ezer forintot kell befizetniük.
Jelentkezni a www.erzsebetprogram.hu internetes oldalon lehet, ám annak érdekében, hogy senkit ne zárjanak ki a lehetőségből, szerte az országban több mint 1500 helyen olyan központok működnek, amelyekben nemcsak a tájékozódásban, hanem a jelentkezésben is segítenek.
Nagy Anna Európa egyik legsikeresebb szociális programjának nevezte a tavaly elindított Erzsébet-programot, amelynek részei a hátrányos helyzetű családokban felnövő gyerekek előtt is nyitott Erzsébet-táborok.
Tavaly, ahogy az idén is, 3 milliárd forintot fordítottak az Erzsébet-program keretében szociális üdülésre, táboroztatásra, nyaraltatásra. Ebben nincs állami támogatás, a keret az Erzsébet-utalványok forgalmazásából, a jutalékokból áll össze - mondta a szóvivő, aki bízik abban, hogy miként a múlt évben, idén is legalább 100 ezren vehetnek részt a programban, köztük 30 ezer gyerek.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
A panel egy zebrára esett. Sérülés nem történt.