Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Azzal, hogy a kormány áprilisban jóváhagyta a szegedi ELI lézer kutatóközpont építésének első fázisához nyújtandó támogatást, megkezdődhet 61,3 milliárd forintba kerülő kiemelt nagyberuházás megvalósítása. A költségek 85 százalékát az EU, 15 százalékát a Magyar Állam vállalta - mondta Tölgyesi Viktória, az ELI-HU Nonprofit Kft. uniós koordinációs igazgatója, csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
A fény és az anyag kölcsönhatását vizsgáló kutatások 2016 elején kezdődhetnek. Ezektől jelentős előrelépés várható a biológiai-, gyógyszer-, orvosi- és anyagtudományi kutatásokban - hangsúlyozta Lehrner Lóránt, a nonprofit kft. ügyvezető igazgatója.
Az ELI - Extreme Light Infrastructure - az európai kutatási infrastruktúrák stratégiai tervében szereplő 44 páneurópai kutatási nagyberendezés egyike.
A beruházás első fázisa az idén záruló uniós költségvetési ciklus része és nettó 37 milliárd forintba kerül. A projekttel 2015 végéig kell elszámolni az EU-nak. Ebből a pénzből készül el a központ épülete és kerül bele a berendezések első fele.
Az épület különlegessége a stabil alapozás és a 8 ezer négyzetméter tiszta tér, amelyben állandó lesz a hőmérséklet. Az alapozáshoz 15 kilométernyi cölöpöt vernek le a földbe - számolt be a részletekről az ügyvezető igazgató. A kivitelezésre szóló közbeszerzés a közeli hetekben jelenik meg.
A második fázis finanszírozása már a 2014-2020 közötti uniós költségvetést terheli nettó 24,3 milliárd forinttal. Ebből speciális paraméterekkel rendelkező lézertechnológia kerül az épületbe.
Lehrner Lóránt úgy vélte, hogy a központ köré olyan ipari és kutató park épülhet, amely hasznosítja a kutatási eredményeket.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Igen-igen óvatos derűlátás jellemzi az első kommentárokat a washingtoni megacsúcs után.
A dollárral szemben még látványosabb az erősödés.
Védjegyévé vált pulóverét egy elegánsabb katonai zubbonyra cserélte.
A Budapesti Corvinus Egyetem professzora szerint gyakorlatilag stagflációról kell beszélni.
A Tisza Párt elnöke hiányolta Orbán Viktort az európai vezetők sorából, akik Washingtonban tárgyaltak az amerikai és az ukrán elnökkel.
Törökország felé veszi az irányt.