szerző:
MTI

A kizárólag hazai forrásból finanszírozott tanyafejlesztési programra 2010-ben 930 millió, tavaly másfél milliárd, idén kétmilliárd forint jut.

Idén kétmilliárd forint juthat a tanyán élők életfeltételeinek javítására, a tanyafejlesztési programmal kapcsolatos miniszteri rendelet két-három héten belül megjelenik – olvasható a keddi Magyar Nemzetben.

A lapnak Viski József, a Vidékfejlesztési Minisztérium stratégiai főosztályának vezetője elmondta: a kizárólag hazai forrásból finanszírozott programra 2010-ben 930 millió, tavaly másfél milliárd forint jutott.

Újdonságként emelte ki, hogy az idei évtől már azok a tanyán élők is pályázhatnak különböző beruházásokra, akik csak most döntöttek úgy, hogy gazdálkodni kezdenek. A tanyafejlesztési programban kiemelten fogják kezelni a villamoshálózat fejlesztését – derül ki a cikkből.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Közel 4 millióval csökkent a lakosság száma Ukrajnában 10 év alatt

Közel 4 millióval csökkent a lakosság száma Ukrajnában 10 év alatt

A világ legcukibb betörőjét érték tetten egy irodában

A világ legcukibb betörőjét érték tetten egy irodában

Álnéven adta el a lakást, ami nem is volt az övé

Álnéven adta el a lakást, ami nem is volt az övé

Meghalt George Herbert Walker volt amerikai nagykövet

Meghalt George Herbert Walker volt amerikai nagykövet

75 éve vitték ki az országból a Magyar Nemzeti Bank teljes arany- és valutatartalékát

75 éve vitték ki az országból a Magyar Nemzeti Bank teljes arany- és valutatartalékát

Simonka: Van az a szint, ami alá nem süllyedek

Simonka: Van az a szint, ami alá nem süllyedek