Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Gödöllőn a legolcsóbb a lakásbérlet az egyetemi városok közül.
Egy 30 négyzetméteres lakást 30 ezer, egy 60 négyzetméterest pedig 48 ezer forintért lehet bérelni Gödöllőn, a kisebb lakások közül a legdrágább a főváros ötödik kerülete 52 ezer, míg a nagyobb lakásoknál Óbuda, 91 ezer forintos havi bérleti díjjal - közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy a nagyobb lakások bérleti díja fajlagosan olcsóbb. Szegeden például a már említett 30 négyzetméteres lakás 40 ezer, míg a dupla akkora 56 ezer forintba kerül havonta, Pécsett ugyanez 33 ezer, illetve 57 ezer forint.
A mai olcsó árak mellett népszerűek a piacon az egy vagy két félszobával rendelkező lakások: a tehetősebb szülők ezeket veszik az egyetemi városokban, és a félszobákat kiadják más egyetemistáknak.
A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy a kaució - amelyből az esetleges károkat fedezi a tulajdonos - egy-három hónap. A cég szakemberei javasolják, hogy erről szülessen írás, mint ahogy a bérleti szerződést is foglalják írásba, és készítsenek jegyzéket a tulajdonos bútorairól is.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?