szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Felújított panelházakat adtak át pénteken Budapest XVII. kerületében. Körülbelül négyszáz család él az épületekben.

A felújítást a Szociális célú városrehabilitáció Rákosmentén című projektben valósították meg. Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a pénteki átadáson azt mondta: a felújított panelházakban élő családok kevesebbet fizetnek majd a fűtésért, könnyebbé válhat a megélhetésük. Az ilyen célú felújítások és korszerűsítések eredményeit országszerte 220 ezer család élvezi – tette hozzá.

A miniszter kitért arra, hogy a rákosmentei városrehabilitációs pályázatok eredményeként körülbelül 1,5 milliárd forint értékű építőipari megrendelés került kis- és középvállalkozásokhoz.

Azt mondta: az elmúlt három évben végrehajtott fejlesztések mutatják, volt értelme annak a nagyjából 43 milliárd forint támogatásnak, amelyet lakossági energiahatékonysági pályázatokon keresztül kifizettek. Ezekkel körülbelül 90 ezer tonnával csökkent a háztartások szén-dioxid-kibocsátása.

Riz Levente polgármester, fideszes országgyűlési képviselő azt mondta: a Rákosmente központjában lévő hat panelház felújítása 530 millió forintba került. Az épületek új homlokzatot kaptak, kicserélték a nyílászárókat, akadálymentessé tették a bejáratokat.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!