Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A gyilkossággal vádolt, világhírű dél-afrikai futó árulja azt a házat, ahol a vád szerint lelőtte barátnőjét. Azért döntött az eladás mellett, hogy fedezni tudja az egyre növekvő perköltségeket.
Árulja azt a házat Oscar Pistorius, ahol 2013. február 14-én hajnalban lelőtte barátnőjét, Reeva Steenkampet. A gyilkossággal vádolt, világhírű dél-afrikai futó azért döntött az eladás mellett, hogy fedezni tudja az egyre növekvő perköltségeket - közölte csütörtökön ügyvédje, Brian Webber. "Szükségessé vált a Pretoriában lévő lakóház értékesítése, hogy Pistorius összegyűjthesse a megnövekedett perköltségek fedezetét" - magyarázta a jogász.
A hatszoros paralimpiai bajnok háza egy rezervátum közelében található Pretoria külvárosában, és értékét előzetesen 330 ezer euróra (mintegy 103 millió forintra) becsülték. Az ügyvéd elmondta azt is, hogy védence nem tudna újra a házban élni, amely azóta, hogy tavaly a rendőrség visszaszolgáltatta a korábbi sportolónak, lakatlan.
A mindkét alsó lábszárán amputált, 27 éves atléta ellen előre kitervelt, szándékos emberölés, lőfegyver közterületen való használata és lőszer illegális birtoklása a vád.
Pistorius pere március 3-án kezdődött. A vádlott a tárgyaláson mindeddig ártatlannak vallotta magát. Azt állítja, hogy betörőnek nézte a 29 éves nőt. Ha a férfit gyilkosságért elítélik, akkor akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat.
A bírói testület eredetileg március 20-ra tervezte az ítélethirdetést, az ügyészség azonban nemrég szünetet rendelt el, hogy kihallgathassák az összes tanút. A pert valószínűleg jövő hétfőn folytatják.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.