szerző:
hvg.hu

Milyen ingatlanokat kínálnak a leggazdagabb magyaroknak? És milyeneket a legszegényebbeknek? Egy portál most megnézte, milyen ingatlanokat vásárolhatnak e két réteg tagjai.

Ingatlanpiaci szakértők szerint a magyarországi luxusingatlan-piacot családi házak esetében a 300 millió forint feletti, lakásoknál pedig a 100 millió forintnál magasabb áron kínált ingatlanok jelentik – írja a Pénzcentrum. Sokat elmond a hazai piacról a portál szerint, hogy a kritériumoknak megfelelő ingatlanok döntő többsége Budapesten, vagy az agglomerációban található. Bár elvétve vidéken is – főként a Balatonnál – előfordulnak méregdrága otthonok, azonban egybefüggő luxuskínálatról, mint például a II. kerületi Rózsadomb esetében már korántsem lehet beszélni.

Az Otthontérkép adatbázisa szerint a Magyarország legdrágább, beköltözhető lakóingatlana címért 2 luxusotthon is versenyez. Egyaránt 600 millió forintért árulnak ugyanis tulajdonosaik egy rózsadombi villát, illetve egy balatonendrédi magánkúriát. A listában a több száz millió forintos irányár egyébként Budapesten belül többnyire II., V., illetve XII. kerületi ingatlanokat takar; de akad ajánlat Ráckevéről, Kiskunlacházáról, Kőszegről, Sárvárról, illetve más vidéki településekről is. Összességében mindegyik luxusingatlanról elmondható, hogy az ország és a budapest legkiemeltebb részein fekszenek. Ezen felül természetesen kivitelezésük, az építésük során felhasznált anyagok, valamint felszereltségük is magas színvonalú, minden tekintetben megfelelnek a luxusingatlanokkal szemben támasztott követelményeknek. Egy hétköznapi ember számára rengeteg extra is található ezekben az épületekben.

A legolcsóbb ingatlanok esetében a portál egyszerű szűrési feltételeket állított be: Budapesten a "lakás", vidéken pedig a "ház" kategóriába sorolt, 5 millió forint alatti ingatlanokat listáztatták. Bár nem meglepő, de mindenképp érdekes megfigyelés, hogy az adatbázisban szereplő, rendkívül olcsó ingatlanok jelentős része önkormányzati tulajdonban van, melyeknek bérleti jogát adnák el a benne lakók. De akadnak olyanok is, akik némi felárért cserébe költöznének kisebb ingatlanba. Az adatbázis listanézete szerint Budapest legolcsóbb, "lakás" kategóriába sorolt ingatlana Angyalföldön található. A mindössze 9 négyzetméteres, a tulajdoni lap szerint is lakóingatlanként nyilvántartott minigarzont mindössze 2 millió 490 ezer forintért kínálják megvételre. Alig négyszázezer forinttal drágábban, 2,9 millió forintért már erősen felújítandó, de 28 négyzetméteres lakást kaphatunk a Lujza utca Teleki tér felőli végén, a VIII. kerületben. Az előre beállított 5 millió forintos értékhatárhoz közeledve pedig igazi "gyöngyszemek" is egyre gyakrabban felbukkannak. Emellett míg a fővárosban jellemzően kizárólag lakást kapunk az előre beállított paraméterek szerint, addig vidéken már széles a kínálat az 5 millió forint alatt kínált családi házakból is. A legolcsóbb vidéki ingatlanok többsége ugyanakkor komfort nélküli, elhanyagolt, felújításra szoruló, sok esetben lebontásra ítélt épület. Jó tudni azt is, hogy az ilyen ingatlanok hitelezése nem minden banknál megoldható.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Egy pillanatra 330 forintnál kevesebbe került egy euró

Egy pillanatra 330 forintnál kevesebbe került egy euró

5200 éves sírrendszert tártak fel Németországban

5200 éves sírrendszert tártak fel Németországban

75-tel repesztő elektromos rollerekről beszélt egy jogi szakértő a közmédiában

75-tel repesztő elektromos rollerekről beszélt egy jogi szakértő a közmédiában

A férgeket vizsgálva jöttek rá a kutatók, mivel mérsékelhető a szívinfaktus által okozott károsodás

A férgeket vizsgálva jöttek rá a kutatók, mivel mérsékelhető a szívinfaktus által okozott károsodás

Turbulencia, villámok: 25 perc helyett kétórás rémálom lett a brit hercegi repülőút

Turbulencia, villámok: 25 perc helyett kétórás rémálom lett a brit hercegi repülőút

Egy 3300 éve meghalt katona személyes tárgyait fedezték fel Németországban

Egy 3300 éve meghalt katona személyes tárgyait fedezték fel Németországban