Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Kezdődik a második kanyar a Várkert Bazár felújításában, ha minden bejön, nagyon szép lesz. Augusztusra megújul az egész Duna-part, sőt az Alagút túloldala is. Addig azonban kerüljék a környéket, lezárnak szinte minden lezárhatót, nagyon idegesítő lesz. Reméljük, megéri.
Ma indul és a tervek szerint augusztus végéig – az optimista tervek szerint augusztus közepéig – tart a Várkert Bazár és környéke felújításának következő, az eddigieknél lényegesen nagyobb felfordulást ígérő fordulója. Ennek során azonban megújul a kampányzáró objektum szűkebb és tágabb környezete, a látványtervek alapján megéri szívni az itt lakóknak és itt dolgozóknak.
Nézze meg, milyen lesz a Várkert Bazár:
Kattintson ide még több képért!
Lezárják a környék gyakorlatilag összes utcáját, építenek egy új kikötőt, áthelyeznek villamosmegállókat, díszkő mindenhol és zöldterületek, jobb lesz itt bicajozni is és megújulnak a fények is – írja a szeretlekmagyarország.hu. Ha szerencséjük lesz, a tűzijáték-rajongók már itt tolonghatnak az idei parádé alatt is.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.