Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az épületkomplexumban 70 ezer négyzetméteren irodák lesznek, a Futureal-csoport beruházásának része lesz az elektromosautó-töltőállomás, a biciklitároló és a hozzá kapcsolódó kiszolgálóhelyiségek is.
A 4-es metróvonal kelenföldi végállomásánál 170 millió eurós beruházással épül meg a Budapest One nevű épületkomplexum, amelyben 70 ezer négyzetméteren irodák lesznek – közölte a fejlesztő Futureal-csoport. Az első ütem munkálatai várhatóan 2015 első negyedévében kezdődnek, a befejezés pedig 2017 első negyedévére várható.
A Futureal – mint a Corvin Sétány esetében – itt is szoros együttműködésben tevékenykedik a Fővárosi Önkormányzattal, a XI. kerületi önkormányzattal és a Budapesti Közlekedési Központtal. Az együttműködés keretében a Futureal mintegy 650 millió forint értékben járult hozzá a közterületek fejlesztéséhez és számos, a terület közlekedését segítő tervezési feladathoz – áll a közleményben.
Az épületeken lesznek zöld teraszok és tetőkertek. Része a beruházásnak az elektromosautó-töltőállomás, a biciklitároló és a hozzá kapcsolódó kiszolgálóhelyiségek. Egy tetőtéri futópálya biztosítja majd az ott dolgozók aktív kikapcsolódását.
A terveket készítő Mérték Építészeti Stúdió úgy alakította ki az épületet – egyebek mellett az optimális benapozással és a zöldfelületekkel –, hogy az önmagában megfelel a zöld minősítés követelményeinek.
A Budapest One fejlesztője a legmagasabb besorolást célozza meg a zöld és az energetikai minősítésben. Ezért a tervezés során az Advanced Building and Urban Design (ABUD) szakemberei feleltek. A társaság mindhárom minősítő rendszerben – LEED, BREEAM, DGNB – vezető szerepet tölt be.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.