Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
A vártnál magasabb áron, 8,3 millió dollárért, vagyis átszámítva 1,85 milliárd forintért sikerült eladnia New York-i lakását Yoko Onónak. John Lennon özvegye ezzel együtt visszavonta azt a 6,7 millió dolláros keresetet, amelyet egy lakásszövetkezet igazgatósága ellen nyújtott be, mert szerinte hátráltatták a lakás eladását.
A 81 éves Yoko Ono tavaly nyújtott be keresetet a New York-i Village városnegyedben álló apartmanház irányító testülete ellen, mert annak tagjai állítása szerint ellehetetlenítették a régóta üresen álló penthouse lakás eladását.
A kereset szerint a testület mindent megtett azért, hogy üresen tartsa az ingatlant, egyebek mellett olyan új szabályok bejelentésével, amelyek megnehezítik az 530 négyzetméteres lakás renoválását.
A lakás 1995 óta Onóé, de a művész soha nem lakott ott, mert azt fiának, Sean Lennonnak vásárolta, aki mindössze néhány évig élt ott – adta hírül a The New York Daily News.
Ono még mindig a Central Parkra néző elegáns Dakota-házban él, ahol egykor John Lennonnal lakott együtt. A Beatles egykori tagját az épület előtt ölték meg 1980-ban.
A kereset szerint Ono rendszeresen fizette a Village-i lakás fenntartási és közös költségeit, de a lakásszövetkezet ennek ellenére tavaly szándékosan szabotálta a lakás 6,6 millió dolláros eladását. A vásárló egy fiatal család lett volna. Ono 6,7 millió dollárra perelte be a testületet.
Lennon özvegye végül szerencsésen jött ki az ügyből. A lakást 8,3 millió dollárért sikerült eladnia április 8-án. Az új tulajdonosról egyelőre nem tudni semmit.
Az eladást követő napon Yoko Ono visszavonta keresetét.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Milyen tényezők befolyásolják a haj egészségét? Mekkora mértékű hajhullás a normális? Erről is beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.
A Pfizer vezérével folytatott titkos üzenetváltásai miatt.