Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Hétfőn visszavonta a Légügyi Hivatal a Hármashatárhegyi sportrepülőtér üzemeltetésének engedélyét, de ha még sikerülne is megegyezniük a repteret használó egyesülettel a folytatásról, akkor is új hatósági eljárás kell hozzá.
Amennyiben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) és a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület (MSE) a vitás kérdésekben megegezik, az egyesületnek újra igényelnie kell az üzemben tartási engedélyt ahhoz, hogy használhassa a Hármashatárhegyi sportrepülőteret - derül ki a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) keddi válaszából.
A Légügyi Hivatal 2014. június 2-án küldte meg az érintetteknek azt a Nemzeti Közlekedési Hatóság által is jóváhagyott határozatát, amelyben visszavonta a Műegyetemi Sportrepülő Egyesülettől a Hármashatárhegyi sportrepülőtér üzemben tartási engedélyét. A visszavonást azzal indokolták, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tavaly júliusban felmondta az egyesülettel kötött, a sportrepülőtérre vonatkozó vagyonkezelési szerződést, vagyis a tulajdonos már nem járul hozzá, hogy az egyesület a területet használja.
A Légügyi Hivatal döntése az üzemben tartási engedély visszavonásáról a közléssel jogerős és végrehajtható, ellene a közléstől számított 30 napon belül bírósági kereset nyújtható be - közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság -, kérelmet június 3-áig nem nyújtottak be.
Az MNV azért mondta fel tavaly nyáron a vagyonkezelői szerződést, mert véleménye szerint az egyesület nem tett eleget az MNV jogelődjével 1998-ban kötött vagyongazdálkodási szerződésben foglalt elszámolási kötelezettségének, nem számolt el a vagyonon végzett felújítási munkálatokról. A Műegyetemi Sportrepülő Egyesület viszont úgy gondolja, hogy minden szabálynak megfelelt, ezért bírósághoz fordult. Az eljárás jelenleg is folyamatban van.
A Magyar Liberális Párt kedden közleményben szólította fel a II. kerület vezetését, illetve a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-t, hogy haladéktalanul tájékoztassák a budapestieket a repülőtérrel kapcsolatos tervükről, esetleges beépítési szándékukról.
A II. Kerületi Önkormányzat válaszában arra hívta fel a párt figyelmét, hogy a Hármashatárhegyi repülőtér nem az önkormányzat, hanem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában áll. Hozzátették, hogy az elmúlt nyolc évben nem döntöttek egyetlen belterületbe vonásról sem."Láng Zsolt, a II. kerület vezetője biztos abban, hogy ameddig a választók bizalmából ő a kerület vezetője, addig a Hármashatárhegyi repülőtér területén sem lesz belterületbe vonás és az adott területen lakófunkció nem lesz kialakítva" - áll a közleményben. Hozzátették, a terület nagy része Natura2000 védettség alá tartozik, így ott lakófunkció kialakítására a törvény erejénél fogva sincs lehetőség. A kerület vezetése számára is fontos, hogy amennyiben a jövőben esetleg nem repülőtér fog üzemelni a helyszínen, úgy korlátozás nélkül tudják a kerületi polgárok és az odalátogatók használni a területet akár pihenésre, sportolásra vagy szabadidős tevékenységek eltöltésére - fogalmaztak.
Bizonytalan helyzetbe került a Hármashatárhegyi sportrepülőtér és az ott működő Műegyetemi Sportrepülő Egyesület a Nemzeti Közlekedési Hatóság döntése nyomán - közölte a repteret használó Műegyetemi Sportrepülő Egyesület elnöke, Gavronek Ferenc. Azt mondta, hogy az engedély visszavonásáról az egyesületet nem, csak annak ügyvédjét értesítették. Hogy megelőzzék a további vitákat, nem repülnek a Hármashatárhegyen, a határozat felfüggesztésének visszavonása ellen pedig fellebbezést nyújtottak be.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Dietetikus segítségével vesszük sorra, hogyan segíthet a tojás izmaink gyarapításában, és érdemes-e nyersen fogyasztani.
A Pfizer vezérével folytatott titkos üzenetváltásai miatt.
A vitát a Szociáldemokrata frakció kezdeményezésére szerdán délután tartják.