Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Újbudán, Kelenföldön nyílik egy új közösségi kert, amelybe már most lehet pályázni a 42 ágyás gondozására.
A Fehérvári út 135-147. előtti területen nyílik egy új közösségi kert Budapesten. A kelenföldi közösségi kert beruházója Újbuda önkormányzata, a kivitelező és üzemeltető pedig az Újbuda Prizma Kft.
A Facebookra feltöltött információk szerint az ágyások nemsokára már készen állnak a beültetésre, összesen 42 ágyás gondozására lehet már most pályáznia a környéken lakóknak.
Jelentkezni vagy személyesen, vagy e-mailben is lehet, ehhez csak a pályázó nevét, címét és elérhetőségét kell megadni, valamint azt leírni, hogy hányan szeretnék gondozni a kiskertet, illetve hogy mit szeretnének termeszteni az ágyásban.
Az újbudai közösségi kert minimális fenntartási díjat kér a csatlakozóktól: havonta 200, vagyis évente 2400 forintot.
Budapesten már több közösségi kert is működik: a Millenárison a Lecsós Kert, a VIII. kerületben a Leonardo Kert, Zuglóban a ZUGkert, Kispesten három közösségi kert is működik, a III. kerület pedig szintén tervez hasonló projektet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.