Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A katari uralkodócsaládé lett a volt Balettintézet, és szállodaként működhet majd az épület – írja a valasz.hu.
Az Andrássy úti Drechsler-palotát Lechner Ödön tervezte. Az Operaházzal szemben található épület majdnem húsz éve üres.
Május végén a vs.hu írta meg, hogy a Drechsler-palota portugál tulajdonosai egy – akkor még ismeretlen – arab befektetőcsoportnak adták el az épületet.
A valasz.hu értesülése szerint a vevő valójában egy luxemburgi cég, az idén tavasszal bejegyzett Balett Properties S. A., amely mögött Jassim Bin Hamad Bin Jassim Bin Jaber AI Thani sejk, a katari uralkodócsalád 32 éves tagja áll.
A sejk a Katari Iszlám Banknak, a világ ötödik legnagyobb iszlám pénzintézetének elnöke, a Credit Suisse Group AG és számos más nemzetközi cég igazgatóságának tagja.
A honlap szerint az épület értékesítése vélhetően nem ellenkezik a magyar állam akaratával, mert a katari befektető tudomásuk szerint a dohai nagykövet, Elter István jelenlétében írta alá az adásvételhez kapcsolódó iratokat.
Azt is felidézik, hogy a budapesti szállodaiparban jó ideje jelen van az arab tőke: a Lánchíd pesti hídfőjénél álló Gresham-palota tulajdonjoga például az ománi államé. A jordán gyökerű Mellow Mood-csoport üzemelteti a Buddha-Bar Hotelt a Ferenciek terére néző Klotild-palotában, és nemrég ők szerezték meg a Párizsi Udvar tulajdonjogát.
A fővárosi Zara hotelek szintén jordán fennhatóság alatt állnak. Ugyancsak arab kézben van az Erzsébet téri Le Méridien. A tulajdonos, az emírségekbeli Al Habtoor Group korábban azzal vált világhíressé, hogy Dubajban felépítette a hétcsillagos Burdzs al-Arab (Arabok tornya) szállót.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kissé félresikerült módon, mégis ünnepélyesen indult el 35 éve a budapesti tőzsde, de sokan feltették a kérdést, vajon készen áll-e erre Magyarország. Ma a tőzsde csak elvétve kerül be a kis hírek közé – pedig az igazán nagy hibát nem a BÉT-en követték el, hanem a magyar cégvilággal van baj.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.