Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Németország ötven évre bérbe veszi Csehországtól a prágai Lobkovic-palotát, amely mint a nyugatnémet nagykövetség székhelye 1989-ben történelmi események színhelye volt - közölték szerdán Prágában a két ország külügyminisztere, Lubomír Zaorálek és Frank-Walter Steinmeier találkozója után.
Németország eredetileg meg akarta venni a 18. századi barokk épületet, amely ma a német diplomáciai képviselet székhelye, de a felek nem tudtak megegyezni az árban. A kompromisszumos megoldást mindkét fél sikernek minősítette. "Ez jó példája annak, hogy ma lényegében mindenben meg tudunk egyezni" - jelentette ki közös sajtótájékoztatójukon Zaorálek.
A Lobkovic-palota korábban Nyugat-Németország (az NSZK) diplomáciai képviseletének épülete volt. 1989 augusztusában-szeptemberében több ezer keletnémet állampolgár menekült a nagykövetség területére, hogy kikényszerítse Nyugatra engedését. Szeptember vége felé a helyzet kezdett kritikussá válni. Kelet-Németország végül meghátrált, szabad utat adott állampolgárainak a másik német államba való távozásra az NDK területén keresztül. Ezt a hírt személyesen Hans-Dietrich Genscher akkori nyugatnémet külügyminiszter jelentette be szeptember 30-án a nagykövetség épületének erkélyéről.
"Ez az épület számunkra komoly jelkép, része a német történelemnek" - indokolta a vásárlási szándék legfőbb okát korábban a német külügyminisztérium. A Lobkovic-palota 1703 és 1707 között épült, a csehországi barokk építészet egyik remeke. A palotához tartózó park az egyik legnagyobb kiterjedésű és legszebb barokk park Prágában.
Steinmeier bejelentette, hogy ősszel, a prágai események 25. évfordulóján Genscherrel együtt újra Prágába látogat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.