Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
167 milliós családi házat vett tavasszal Szijjártó Péter, megtakarításokból és a "család összefogásából" Dunakeszin. A külügyminiszter vagyonbevallásában ez az ingatlan nem szerepel, mert három nappal a leadási határidő után került a nevére. Most négy ingatlan tulajdonosa, ám a régi dunakeszi házat eladná.
Egy 400 négyzetméteres, 167 milliós családi házat vett tavasszal Szijjártó Péter – számolt be az RTL Klub Híradója szerda este. A dunakeszi ingatlant feleségével közösen vette, de a legutóbbi vagyonbevallásában nincs benne.
A szerda óta külügyminiszter Szijjártó azt mondta, a vagyonnyilatkozat leadási határideje után három nappal került a nevére az ingatlan, ezért nem szerepel benne. Dunakeszi baloldali polgármestere kikérte a tulajdoni lapot, eszerint május 9-én lett a tulajdona az ingatlan.
Szijjártó a Híradónak azt mondta: megtakarításokból és a család széles körű összefogása segítségével tudták megvenni a felújításokra szorult házat és már több mint három éve tervezték, hogy elköltöznek a szintén Dunakeszin lévő ikerházfelükből.
A külügyminiszter azt mondta: 80 milliót saját, 10-et felesége megtakarításából adtak bele a házba, 33 milliót az ő, 10 milliót a felesége szülei adtak ajándékként, 34 millió forintot pedig a szüleitől kapott kölcsönbe, ezt vissza kell fizetni, reményei szerint a másik, 126 négyzetméteres dunakeszi ház eladásából lesz erre fedezet.
A miniszter tulajdonában jelenleg négy ingatlan van: testvérével közösen van egy győri lakásuk, valamint az övé egy balatonedericsi nyaraló, a dunakeszi ikerház fele és a most megvett 167 négyzetméteres ház is. Saját bevallása szerint az adásvétel után 11 millió forint megtakarítása maradt.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?