Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Bár korábban csak a nyugdíjasok és a nagycsaládosok pályázhattak, az NFM jövő hétfőtől megnyitja a hűtőgépek energiahatékony lecserélésére vonatkozó pályázatot minden magyar ember előtt.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szeptember 25-én, az Otthon Melege Program keretében hirdette meg a Háztartási nagygépek energiamegtakarítást eredményező cseréje alprogramot. A tárca most módosítja a pályázati feltételeket, és minden magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező magánszemély számára lehetővé teszi a programban való részvételt.
Az állami, vissza nem térítendő pályázati támogatással a pályázók csökkentett vételáron szerezhetik be új, magas energiahatékonyságú hűtő- vagy fagyasztó-berendezéseiket. A pályázatokat benyújtani elektronikus úton október 27-én, jövő hétfőn, 0:00 órától lehet.
A pályázatokat november 30-ig, régiónként eltérő időpontokban, a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehet benyújtani, de kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül. Ehhez a pályázóknak ügyfélkapus regisztrációval kell rendelkezniük a www.magyarorszag.hu oldalon, továbbá a pályázathoz elektronikusan csatolt lakcímkártya-másolattal szükséges igazolniuk állandó lakcímüket vagy tartózkodási helyüket.
A benyújtás régiónként és pályázói körönként eltérő időszakokban lehetséges a Pályázati Útmutatóban részletezetteknek megfelelően. A nyugdíjas és nagycsaládos pályázók előnyt élveznek azzal, hogy számukra a pályázat korábbi időpontban nyílik meg. A részletes pályázati dokumentáció a kormányzati honlapon és a pályázatkezelő ÉMI Nonprofit Kft. honlapján érhető el.
A korábbi pályázati kiírás szerint csak a nagycsaládosok és a nyugdíjasok kaphattak volna támogatást a hűtőgépcserére, ezen változtatott most a minisztérium.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A Mein Kampfban kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.