Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nagyságrendileg 10,5 milliárd forint összköltségvetésű fejlesztés indul a Közép-európai Egyetemen (CEU) – közölte a Napi Gazdaság szerint Rüll Ildikó, az intézmény kommunikációs menedzsere.
Nagy dobásra készül a CEU, egy több mint 10 milliárdos beruházással teljesen átépítenék és felújítanák a budapesti Nádor utcai kampusz hat épületből álló együttesét, illetve lebontanák az Október 6. utca, valamint a Nádor utca 15. szám alatt található egyetemi létesítményeket is – írta a Napi Gazdaság.
Mivel az épületek közül néhány műemléknek minősül, ezért a beruházás az illetékes hatóságok jóváhagyásához kötött. A szükséges engedélyekkel rendelkeznek, a munkálatok még idén elkezdődnek – mondta a lap szerint Rüll Ildikó szóvivő.
A mintegy 35 ezer négyzetméteren zajló fejlesztés a tervek szerint három fázisban valósul meg, a százszázalékos készültség pedig 2019-re várható. Ezen időszak alatt a CEU budapesti komplexuma új könyvtárral, előadó- és konferenciatermekkel, valamint oktatási és adminisztratív funkciójú épületekkel bővül.
A kampusz egységesítése nyomán az egyetem Business School és a Cognitive Science karai is a pesti belvárosban működnek majd tovább. A projektet nagyobb részben a CEU Alapítvány finanszírozza majd, de az egyéb ingatlanok értékesítéséből, valamint a projekt lezárultával a jövőben felszabaduló energiaköltségekből származó összegek is hozzájárulnak a forrásokhoz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.