Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Új székházba költözik a Magyar Telekom, a tervek szerint 2018 második félévében. A felszabaduló ingatlanokat eladják, az idén ebből 6 millió euró bevételt vár a cég - közölte a társaság kedden.
A Magyar Telekom kedden átfogó megállapodást írt alá a Wing csoporttal, az ország egyik legnagyobb ingatlanfejlesztőjével a társaság új székházának megépítéséről és hosszú távú bérletéről, illetve legjelentősebb budapesti iroda-ingatlanjainak eladásáról.
Az építési munkálatok előreláthatólag 2016 elején kezdődnek meg.
A Magyar Telekom folyamatosan vizsgálja hatékonyságjavítási lehetőségeit, és ennek részeként racionalizálja jelenlegi irodaingatlan portfólióját. A társaság a tranzakció keretében az új irodaházba történő költözést követően értékesíti a Wingnek három legértékesebb, megüresedő budapesti irodaépületét, köztük a jelenlegi, Krisztina körúti székházát.
Emellett a vállalat további irodai elhelyezési kapacitásai is felszabadulnak, amelyek optimalizálása után további 5-7 kisebb ingatlant értékesíthet.
A Telekom összességében mintegy 90 ezer négyzetméter irodaterületet szabadít fel, majd az új székházban közel 55 ezer négyzetméteren helyezi el budapesti irodai szervezeti egységeinek döntő részét.
A vállalat a három, fő budapesti irodaépület értékesítése során a tervek szerint 2015-ben 6 millió euró, 2016-ban 9 millió euró, végül 2018-ban 45 millió euró készpénzbevételhez jut. Továbbá az érintett ingatlanok értékesítésével a társaság 2018-ban várhatóan mintegy 4 milliárd forint nyereségre tesz szert.
A hatékony munkavégzést támogató, innovatív irodai munkakörnyezeten túlmenően a társaság ingatlanüzemeltetési költségei számottevően csökkenni fognak. A szerződés az előfeltételek teljesítését követően, a tervek szerint 2015 negyedik negyedévében léphet hatályba - olvasható a közleményben.
Az új székház várható éves bérleti díjáról a Magyar Telekomnál az MTI-nek nem kívántak nyilatkozni.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is elkerítettek a kíváncsiskodók elől.