Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Egy szentendrei ökologikus családi ház nyerte idén az Év háza országos építészeti pályázat díját, amelyet hagyományosan az építészet világnapján adtak át az Építészek Házában hétfőn, Budapesten.
A házat Borbás Péter építész tervezte. Az 500 ezer forinttal járó fődíjat Szoják Balázs, az Év Háza pályázat kurátora és Dévényi Sándor, a zsűri elnöke és a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke adta át.
„Szépen szervezett, jól felépített, organikusan működő kis házról van szó", amely a körülötte lévő épületek karakterét, építészeti jegyeit, formálását, méreteit átvéve természetesen simul bele környezetébe – mondta értékelésében Dévényi Sándor.
A pályázatra az idén 27 érvényes pályamű érkezett. A fődíj mellett négy különdíjat is átadtak.
A Magyar Építész Kamara különdíját egy veszprémi családi ház kapta, amelynek építésze Kovács Zsolt György, Beránková Jana és Kovács Dávid volt. A díjat Hajnóczi Péter, a kamara elnöke adta át.
A Magyar Építőművészek Szövetsége különdíját Földes László Pilisborosjenőn található hosszú háza nyerte el. Az elismerést Sáros László György, a MÉSZ elnöke nyújtotta át, aki arról beszélt, hogy az építészek munkáját elismerő egyik legfontosabb állami díjat, a Pro Architektúra díjat a hagyománnyal ellentétben idén nem adták a világnapon és kiállítást sem rendeztek. Úgy fogalmazott: az Év háza díjat mostantól a Pro Architektúra díj kistestvérének tekinti.
A Xella Magyarország Kft. Környezetbarát ház különdíját Bártfai-Szabó Gábor és Nagy Mariann vehette át egy budapesti ökologikus lakóházért, az Internorm Ablak Kft. különdíját Tóth László, Papp László és Schalling Frigyes nyerte el egy höveji nyaralóépületért.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.