Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Párbeszéd Magyarország (PM) a Kocsis Máté vezette nyolcadik kerületi önkormányzat által eladott palotanegyedi ingatlan értékesítése körül lát gyanús dolgokat, az önkormányzat szerint minden törvényes, szabályos.
A budapesti, VIII. kerületi önkormányzat törvényes és szabályos módon, nyílt pályázaton értékesítette a Trefort utcai ingatlant, ellentétben a Párbeszéd Magyarország Párt (PM) képviselőjének állításával - közölte az önkormányzat szombaton.
A PM szombaton közleményben jelezte, hogy a Fővárosi Kormányhivatalhoz és az irányító hatósághoz fordul az ingatlan eladása miatt. Az ellenzéki párt szerint a fideszes vezetésű (Kocsis Máté a polgármester egyébként) Józsefvárosi Önkormányzat csütörtöki határozatával "csökkentett áron" eladott egy 4200 négyzetméteres palotanegyedi ingatlant egy cégnek, amelynek korábban elővásárlási jogot biztosított, és amellyel már az MSZP-SZDSZ-es kerületvezetés is "üzletelt". A vállalkozás egyik tulajdonosa a PM szerint egy uruguayi cég, a másik tulajdonos pedig "érdekelt" a szombaton átadott, VIII. kerületi rendelő "méregdrága" felújításában. Az ellenzéki párt szerint az egyik cég "offshore-gyanús", a tulajdonosi kör "rejtőzködik".
A Józsefvárosi Önkormányzat úgy reagált, hogy Erőss Gábor, a PM elnökségi tagja, józsefvárosi önkormányzati képviselő, aki a közleményt is jegyezte, hazudik, a kerületben nincs offshore-ügy, az ingatlant megvásárló cég Magyarországon adózik, a törvények alapján átlátható szervezetnek minősül. Hozzátették, hogy az ellenzéki képviselő korábban a kérdéseire részletes választ kapott, "amelyet a képviselő-testületi ülésen készült felvétel is bizonyít".
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.