Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Több mint egy éve vette meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTA rózsadombi volt kémiai kutatóintézetét az egyik alapítványának, de az épület még mindig üresen kong - közölte a Világgazdaság.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a kémiai kutatóintézet II. kerületi épületét tavaly december végén adta el az MNB-nek 2,7 milliárd forintért, de a tranzakció óta egyetlen kapavágás sem történt a területen – legalábbis a VG szerint ezt tapasztalja az, aki jobb híján beles a 2,5 hektáros objektum rácsos kerítésén.
Pedig meglehet, belül javában folyik a munka - erre lehet következtetni az MNB által 39 milliárd forinttal kistafírozott Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány VG-nek adott válaszából, miszerint jelenleg előkészítő szakaszban van egy európai mércével is kimagasló színvonalú rákkutatási és diagnosztikai központ létrehozása.
Szakértők szerint bőven lehet teendő a Rózsadomb legfrekventáltabb részén álló komplexummal, hiszen az egykori kémiai kutatóközpont területén egy sor lebontandó betonépület található. A telek előtörténete alapján az sem zárható ki, hogy az ottani kísérletek nyomán szennyeződött talajt is alaposan meg kell tisztítani, akár teljesen ki is kell cserélni.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A szél konténereket kapott fel, amelyek átszakították a védelmi kerítést.