Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Nagyon nehéz előre jelezni, hol, milyen erősségű földrengés várható – erősítette meg az egyik tekintélyes németországi kutatóközpont szakértője, aki az olasz földrengéssel kapcsolatban nyilatkozott. A vasárnap reggeli földmozgás több mint ötezer műemlékben tett kárt Olaszországban.
A vasárnapi rengés 7 óra 41 perckor történt Olaszországban. Több tucatnyian megsérültek, de csak egyikük súlyosan. Az anyagi károk jelentősek. A 6,6-es erősségű rengésnek ugyanakkor a hétfő reggeli jelentések szerint továbbra sincsenek halottai.
Harminchat év óta nem volt olyan erős földrengés az országban, mint a mostani. Idén augusztus 24-én 6,1-es erősségű rengés sújtotta Olaszország középső részét. Akkor csaknem háromszáz ember halt meg a természeti csapásban, és több falu szinte teljesen rommá vált.
A vasárnapi földmozgás középpontja az umbriai Norcia és Preci között 10 kilométeres mélységben volt, Rómától nagyjából 120 kilométerre északkeletre. A kárt szenvedett épületek között van Norcia több történelmi temploma, köztük Szent Benedek katedrálisa, amely a 14. században épült.
A római kulturális minisztérium hétfőn közölte: a hatóságokhoz több mint 5000 olyan bejelentés érkezett, amelyek elsősorban közép-olaszországi műemlékeken keletkezett enyhébb, illetve súlyosabb károkra hívták fel a figyelmet. Az érintett területeken készített drónfelvételen is jól látszik, mekkora volt a pusztítás.
Matteo Renzi kormányfő rendkívüli sajtótájékoztatóján azt ígérte, hogy Olaszország újjáépít minden lakóházat, templomot, amelyeket az utóbbi hónapok földrengései döntöttek romba.
A földmozgások keletkezésének kutatásával foglalkozó potsdami Geokutatási Központ egyik szakértője megerősítette, hogy rendkívül nehéz a földrengések előrejelzése. Torsten Dahm professzor hétfői nyilatkozatában azt mondta: lehetetlen előre jelezni, hogy mikor, melyik térségben és milyen erősségű földrengés következik be.
A professzor szerint az elmúlt évszázadokban történt földmozgások adatainak kiértékelése ugyanakkor egy olyan előrejelzést lehetővé tesz, hogy a következő 50, illetve 100 évben mennyi, illetve milyen erősségű rengés várható.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Nem csak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
A HVG kérdései és Gulyás Gergely válaszai a kormányinfón.
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
Hazugságok, szemfényvesztések, jogkorlátozás, téves politikák és lopás. Ez az, ami Fidesz-specifikus.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.
Szombatra szeles, esős időt jósolnak, ezért inkább lefújták az eseményt.