Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Harmadszor is meghirdette az egykori karrierdiplomata, Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeumának ingatlanát a felszámoló TG Vagyonkezelő Kft. – írta a Világgazdaság.
A tavaly májusban bedőlt Magyar Indokína Társaság Kft. vagyonába tartozó fővárosi Andrássy úti múzeumépületet első nekifutásra tavaly ősszel 2,5 milliárd forintra tartotta azzal, hogy kétmilliárdnál kevesebbért nem hajlandó eladni – közölte a VG.
Bár több érdeklődő is volt, végül egyetlen ajánlat futott be, és 800 millióért vitte volna az egykori Rausch-villát. A második, január végén zárult fordulóban kétmilliárdra mérséklődött a kikiáltási ár, de megint csak 800 milliós ajánlat érkezett.
A múlt héten megjelent kiírásban megint kétmilliárd forinttal próbálkozik a TG Vagyonkezelő. A felszámoló kezdettől nem rejtette véka alá, hogy igyekszik legalább a zálogjoggal biztosított követelésekhez fogható árat elérni.
Márpedig az ingatlanra egy sor jelzálog-, illetve végrehajtási jog van bejegyezve, csak a Raiffeisen Bank Zrt. nevére 850 millió forint jelzálogjog és 748 millió, illetve 765 millió forint és járuléka erejéig érvényesíthető végrehajtási jog szerepel.
A majdani vevő azonban a kiírás szerint per- és tehermentesen jut az ingatlanhoz.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.