Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A XIII. kerületi szakaszra új gyalogossétányt és új gyalogoshidat is terveztek.
Felújítja és rendezi a Rákos-patak partját a XIII. kerületi önkormányzat, a területen új gyalogossétány épül és egy új gyalogoshidat is építenek a Hajdú utca és a Hajdú köz között.
A kerület honlapján azt írják, a XIII. kerületi képviselő testület még júniusi ülésén hatalmazta fel a polgármestert Budapest Főváros Önkormányzatával kötendő, a "Rákos-patak Béke utca – Göncöl utca közötti szakaszának komplex közparki felújítása" című város-rehabilitációs projekt megvalósítására szóló megállapodás aláírására.
Az önkormányzat a program végrehajtásához 250 millió forint önrészt biztosított, a Fővárosi Közgyűlés pedig további 100 millió forintot szavazott meg. Mint írják, a beruházást 2015 szeptemberében közvélemény-kutatás, 2016 elején lakossági tervegyeztető fórum előzte meg, melyek után véglegesült a fejlesztési terv és a szakmai koncepció.
A patak északi és déli oldalának szabadtér-építészeti fejlesztésének kiviteli tervei már elkészültek, és a projekt célja a Rákos-patak ökológiai rehabilitációjának elindítása, egy esetleges későbbi komplex fejlesztés elöljárójaként.
A TÉR-KÖZ pályázat magába foglalja a kerékpárúttól elválasztott gyalogossétány fejlesztését, új gyalogoshíd létesítését a Hajdú utca és a Hajdú köz között, a patak mentén virágos promenád és tanösvény kialakítását, a zöldfelületek fenntarthatóságának növelése érdekében talajvíz kutas automata öntözési rendszer kialakítását, valamint korszerű közvilágítást és új utcabútorok kihelyezését.
Annak érdekében, hogy a zöldterületi fejlesztés, a játszó- és testedző tér kialakítása által a terület valódi szabadidős, rekreációs övezetté váljon, közösséget formáló közterület színtér jöjjön létre, a projekt részeként az önkormányzat vállalta az egészséges életmódot, rendszeres testmozgást, futást népszerűsítő rendezvénysorozat megszervezését is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.