Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
A két éve vett lakásra a jegybank több mint 30 milliós jelzálogot jegyzett be.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) segíthette hozzá egy 60 négyzetméteres naphegyi lakáshoz Matolcsy György jegybankelnök élettársát, Vajda Zitát – írja a frissen elindult Zoom.hu.
A lap azt írja, Vajda 2015. május 12-én lett a lakás tulajdonosa, az MNB pedig alig három héttel később, 2015. júliusának első napjaiban jelzálogot jegyzett be a lakásra 32,2 millió forint és járulékai értékben, ami arra utal, hogy az MNB által biztosított kölcsönből vásárolta meg a lakást, ezért cserébe jegyezte be a jelzálogot a bank.
Vajda Zita ekkor az MNB dolgozója volt, a jegybankba pedig 2013-ban két nappal azután került, hogy Matolcsy lett a jegybankelnök.
Tavaly május óta viszont Vajda Zita nem dolgozik a jegybanknál, de annak, hogy távozása után az MNB kérte volna a pénz megtérítését és levette volna a jelzálogjogot, nincs nyoma a tulajdoni lapon.
Az nem derül ki, hogy a 32,2 millió forintos jelzálog az ingatlan teljes árát jelentette volna, de a lakás mostani piaci értéke már 42-45 millió forint között lehet.
Az MNB egyelőre nem reagált a lapnak az ügyben feltett kérdéseire.
Vajda Zita tavaly májusi távozásáig nemzetközi szakmai titkári pozíciót töltött be az MNB-nél, ezért munkabérként bruttó 1 730 000 forintot, azaz nettó 1 150 450 forintot kapott. Emellett a jegybank egyik alapítványának, a PADI-nak a kuratóriumába is bekerült, sőt, a szervezet által létrehozott Vízház Ingatlanfejlesztő Zrt. igazgatóságának is a tagja lett, bár a cégbírósági adatok szerint tavaly ősszel innen távozott. Ezen felül egy időben a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány igazgatóhelyettesi székében is ült. Utóbbi pozíciók után a juttatásai bőven meghaladták a havi egymillió forintot.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Dietetikus segítségével vesszük sorra, hogyan segíthet a tojás izmaink gyarapításában, és érdemes-e nyersen fogyasztani.
A Pfizer vezérével folytatott titkos üzenetváltásai miatt.
A vitát a Szociáldemokrata frakció kezdeményezésére szerdán délután tartják.