Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Terézváros önkormányzata szerint a háznak ez az egyetlen esélye, hogy a közeljövőben legyen pénze felújításra.
Eladja tulajdonrészét a leégett Kodály köröndi házban (Andrássy út 83-85.) a VI. kerületi önkormányzat – közölték.
A ház teteje 2014. július 15-én égett le, és azóta sem újították fel. Az önkormányzat most azt írja, a társasházi közgyűlésen egyértelművé vált, hogy a ház tulajdonosai az épület rekonstrukcióját önerőből nem tudják elvégeztetni, mivel a biztosítóval folytatott per még éveken át elhúzódhat. Mint arról korábban beszámoltunk, az MKB Biztosító építési tevékenység okozta tűzre hivatkozva nem kívánt fizetni, ezért perel a ház.
Az önkormányzat mostani közleménye szerint a ház belátható időn belüli rendbe hozatalához az egyetlen esélyük így az, ha egy olyan tőkeerős befektetőt találnak, aki ingatlanfejlesztési lehetőség fejében megépíti a tetőt, és elvégzi a szükséges felújítási munkákat.
A házban a kiégett lakások az önkormányzathoz tartoztak, amelynek a földszinten és a pincében is voltak tulajdonai, ezeket most kétfordulós nyílt pályázat útján, a szakértői értékbecslés alapján 273 millió forint kikiáltási áron kínálják eladásra.
Az önkormányzat azt írja, ez a társasház 91 albetétjéből 9 albetétet, illetve mintegy 11 százaléknyi eszmei tulajdoni hányadot jelent, a leendő befektetőnek ugyanis csak abban az esetben érné meg, hogy felújítsa a házat, ha ehhez megfelelő nagyságú tulajdoni hányadot szerez.
A terézvárosi önkormányzat egyébként több mint 260 millió forintot költött az életveszély elhárítására a házban, az otthonukat elhagyni kényszerülők lakhatási költségeihez pedig 44 millió forintos támogatással járult hozzá.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.