50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Exkluzív kialakítás, tengerpart, szőlőskertek, úszómedence.
A francia Riviérán, Bandolban álló villát Rudy Ricciotti francia építész tervezte, akinek a nevéhez több múzeum és középület megalkotása is fűződik – olvasható a hirdetésben.
A szellős, nagy terekkel rendelkező, tengerpartra néző házat kibérlőket csendes környezet, dizájnbútorok és egy 28 méteres, különleges úszómedence várja.
Mindezért most éjszakánként nagyjából 185 ezer forintot kérnek, igaz, a villában akár tízen is elférnek egyszerre.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
Egyelőre egyetlen óvópedagógus érintett a Mackós óvodában.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.