szerző:
hvg.hu

Nehéz ma elképzelni, de a Corvinnak egykoron nemcsak kereskedelmi, de építészeti szempontból is a csodájára jártak.

„Zárt utcasorban az építész versben, határozott ritmusban ír, csak a perifériákon, a villákban és a vidéken szabad prózát írni” – szögezte le 1926 elején a Magyar Iparművészet című lapban Ybl Ervin. Korának egyik legtekintélyesebb művészettörténésze még a március 1-jei megnyitás előtt közölt építészeti kritikát a Corvin Áruház épületéről, melyet „Michelangelo capitoliumi palotája egyik kései és modern szellemben értelmezett leszármazottjának” nevezett, tervezőjét, Reiss Zoltánt pedig az építészet szonettmesterének titulálta.

©

A dicshimnuszt a kortársak akár elfogultságokkal terhesnek is tekinthették volna, ha az nem a megvesztegethetetlenségéről nevezetes szaklapban látott volna napvilágot, „az utóbbi évek egyik legérettebb építészeti eredményéről” készített, meggyőző fényképfelvételekkel egyetemben. A pompázatos épületnek aztán már nem csak a szakértők, de a megnyitás napjától a Blaha Lujza térre tömegestől érkező kíváncsiskodók – a potenciális vásárlók – is a csodájára jártak. E múltbeli érdemeket idén nyáron immár a műemlékvédelem is akceptálta: amikor ugyanis felmerült a sok hányattatáson átesett s a most hónapok óta vevőre váró épület esetleges lebontása, az értékpusztítást megakadályozandó, védetté nyilvánították azt a homlokzati falat, melyet egyébiránt 1968 óta alumíniumborítás takar.

Magyarországon, pontosabban Budapesten korábban is voltak áruháznak nevezett vásárlócentrumok: a legismertebbek az 1896-ban alapított Kossuth Lajos utcai (évtizedeken keresztül már csak Úttörő Áruházként emlegetett, ma viszont üresen álló) Holzer Simon Központi Áruház, valamint az 1911-ben az Andrássy úton átadott Párisi Áruház (újabb keletű elnevezéssel: Divatcsarnok, amely ma szintén használaton kívüli állapotban leledzik). Ám az első, valóban nagykereskedelmi szemléletű és átütő sikert arató „magazin” a Corvin volt.

Mint azt Gyáni Gábor történész a Budapesti Negyed című lap 1997-es évfolyamában megjelent tanulmányában feltárta, a Corvin Áruház Rt.-t két (a részvények 90 százalékát birtokló) német és egy holland cég gründolta össze, még 1922-ben. A helyi viszonyokkal és sajátosságokkal való ismerkedés, valamint a tervezett nagyáruház optimális helyének megtalálása három esztendőt vett igénybe, a Nemzeti Színház melletti – a Rökk Szilárd, a Stáhly, a Flór utca, illetve a Rákóczi út határolta – telket ugyanis csak 1925 elején vásárolta meg a Corvin Rt. Viszont egy év múltán már állt is az ötszintes, 17 ezer négyzetméternyi eladóterű, klasszicista épület, melynek külső és belső figurális szobrait és díszeit a modern magyar szobrászat egyik jegyzett jelese, Beck Ö. Fülöp, valamint az aradi és debreceni Kossuth-szobrával már nevet szerzett Pongrácz Szigfrid készítette.

A tervező kiválasztásában nagy valószínűséggel az játszott szerepet, hogy Reiss Zoltánnak alig néhány esztendővel korábban meglehetős visszhangot váltott ki a tervpályázat-győztes ötemeletes Szalay utcai irodaháza. A „modernségével úttörő megoldásokat alkalmazó” építész úgynevezett beépítéses épülete az 1920-as években a Magyar Királyi Pénzügyi Központ, később pedig – mind a mai napig – az oktatási tárca székháza volt. Azt nem tudni, hogy a Corvin Rt. tárgyalt-e más építészekkel is, az viszont tény, hogy – a századfordulón, a Szépművészeti Múzeum tervezésekor még Schickedanz Albert mellett segédeskedő – Reiss mindenfajta pályáztatás nélkül nyerte el a megbízatást az első pesti nagyáruház tervezésére.

És a már idézett Ybl Ervin kritikájából az is kiolvasható, hogy az áruház működtetésével kapcsolatban nagyon is határozott elképzelésekkel rendelkező részvényesek a franciával szemben a német modellt részesítették előnyben, vagyis a Corvin nem egyetlen, nagy alapterületű, többemeletes csarnok lett, hanem „a tűzkatasztrófáktól kevésbé fenyegetett”, hátsó szállítóudvarokat is magában foglaló, blokkokkal tagolt épületegyüttes.

A 2 millió aranykorona költséggel felhúzott, historizáló külsejű árupalota nagy központi tere – ellentétben például a párizsi La Fayette áruházéval – nem négy-, hanem (a berlini Wertheim nagyáruház megoldásához hasonlatosan) csak egyszintes volt, a földszinti főlépcső monumentális szélességben pedig csak az első emeletre vezetett fel, a magasabb szintekre kisebb melléklépcsőkön és felvonókon lehetett feljutni. Ugyancsak Ybl írásából tudható, hogy az árupalota eredeti tervében még szerepelt a márványburkolás is, ám azt végül – költségkímélés címén – „a pillérekre és a vízszintes gerendákra rárakott ornamentális és figurális díszekkel”, valamint a félemeleti, plasztikákkal ékes fabalkonokkal, illetve fából faragott világítótestekkel helyettesítették.

A Budapest kereskedelmi életét gyökeresen felforgató Corvin szinte már a megnyitása napján győzelmet aratott, mivel sikerült a gyakorlatba átültetnie meghirdetett célkitűzését, a szokásosnál olcsóbb – ráadásul szabott – áron, kellemes körülmények között kínálta nívós portékáit, mind a félszáz (például rövidáru-, csipke-, kötény-, fűző-, férfikalap-, cukorka-) osztályán. A magyarhoni kereskedelemben a Corvin további két forradalmi újítást is meghonosított – tudhatjuk meg Szilágyi István Régi boltok krónikája című, 1986-ban megjelent könyvéből: a sok száz termék 1 pengős egységáras kínálatát, valamint a szezonális árleszállítást, melyeknek „titka” a nagybani kereskedés volt, ugyanis a legkülönfélébb külföldi modelleket magyar iparosokkal nagy mennyiségben gyártatták le.

Arra pedig a már idézett Gyáni Gábor-tanulmány irányította rá a figyelmet, hogy a Corvin 1937. évi fénykorában a befolyó jövedelem 3,2 százalékát – a kereskedelemben szokásosnak tekintettnek több mint kétszeresét – fordította reklámozásra. Az áruháznak 1937-ben megközelítőleg hétszáz, egyenruhába öltöztetett, magasan kvalifikált alkalmazottja volt. Mindezek eredményeképpen, ha lehet hinni a krónikáknak, a főrészvényes vezérigazgató, bizonyos Max Emden az 1930-as évek derekán már a magyar átlagfizetés kétszázszorosával, 30 ezer pengővel gazdagodott hónapról hónapra.

A siker voltaképp a második világháború utolsó előtti évéig töretlennek volt mondható, 1944-1945-ben azonban fosztogatás és tűz martaléka lett a kereskedelem e fellegvára. A gyors helyreállítás után viszont a német tulajdonra a Szovjet Javakat Kezelő Hivatal tette rá a kezét, s a Corvin csak az 1950-es években került a magyar állam fennhatósága alá. Az viszont nem bizonyult igazán jó gazdának, a hatvanas évek közepére ugyanis olyannyira életveszélyessé vált az 1956-ban komoly károkat szenvedett épület, hogy megoldásként már akkor felmerült a lebontása.

Az évente 6 millió vásárlót fogadó épületet „a népgazdasági érdek” mentette meg, mivel a Corvin nélkülözhetetlennek bizonyult. A minél gyorsabban és minél olcsóbban elv vezérelte rekonstrukció alkalmával kapta meg a Corvin a ma is látható, úgynevezett lux-flex alumínium borítást. A felújítás utáni jelmondatot – „Legnagyobb áruház, legnagyobb választék” – azonban csak 1976-ig, a Fehérvári úti Skála megnyitásáig használhatta.

Az utána megtalált szlogent azok, akik ismerik az áruház egykori patináját, a mai állapotokkal szembesülve legfeljebb azzal a kiegészítéssel emlegethetik, hogy az átalakításnak nevezett csúfítások sorozatával „minden szinten, szinte minden” megsemmisült, ám az alumíniumpalást mögött – állítják a műemlékvédelmisek – ott rejtőzik az újrafelfedezésre váró homlokzat.

Murányi Gábor írása a Corvinról a HVG-ben jelent meg 2003-ban.

 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!