Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Bocsánatot kért a luxushoteltől a kanadai férfi, aki nyitva hagyta a szobája ablakát, és a párkányon felejtett egy tál pepperonit.
Nick Burnchill 2001-ben a kanadai Victoria egyik luxushotelében időzött haditenegerészeti cimboráival, és vett nekik egy csomó kolbászt, amiket a nyitott ablaknál, illetve az asztalra pakolva akart fogyaszthatóvá hűteni – írt a fimkomédiába illő eseteről a BBC. Burnchill ezután elhagyta a szobát, majd mikor visszatért – kb. 4 óra múlva – nagyjából 40 sirályt talált a szobában, aki elfogyasztották a kolbászt, mely „durva dolgokat művel egy sirály emésztőrendszerével”.
A megriadt madarak a férfi beléptére felröppentek, nekicsapódtak a bútoroknak, nehezen találva a nyitott ablakot. Tollak, ürülék, kolbászdarabok, leesett lámpák, tönkrement függönyök – ez lett a kaland vége, meg egy hiányzó cipő, melyet Burnchill egy madár felé hajítva véletlenül kidobott az ablakon. Az utolsó bent ragadt sirályra egy törölközőt dobott, majd azzal együtt hajította ki. A cipő, a törölköző és a sirály is az ablak alatt elhaladó, a hotelbe épp délutáni teázásra érkező vendégek fején landolt. Burnchill igyekezett összeszedni magát, mielőtt a hotel személyzete előtt felelnie kell az esetért, ezért letakarította a sarat a megmaradt fél pár cipőjéről, és hajszárítóval meg is akarta szárítani, ami azonban lecsapta a hotel biztosítékát. Burnchill ezen a ponton feladta az ügyet, és letelefonált segítségért.
„A mai napig emlékszem a hölgy arcára, amikor benyitott a szobába” mondta a férfi. „Fogalmam sem volt, mit mondhatnék neki, ezért csak annyit mondtam, hogy bocsánat, és lementem vacsorázni.” A férfi cége nem sokkal később levelet kapott a hotelből, melyben megírták, hogy az alkalmazottjuk nem kívánt vendég a Fairmont Empressben. Burnchill idán márciusban írt levelet a szállodának, melyben bocsánatot és a tilalom feloldását kérte. A hotel elfogadta a bocsánatkérést, Burnchill újra foglalhat náluk.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.