Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A cég vezérigazgatója szerint már most küzdeni kell minden egyes napért és óráért.
Drágábbak lesznek azok a lakások, amelyeket 2020-ban adnak át – mondta Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója a Portfoliónak adott interjújában. Az áremelkedést az áfanövekedéssel, az energiatörvénnyel és néhány forgalmazó mohóságával magyarázta, illetve azzal, hogy „a nagyfokú kereslet és a kis mennyiségű lakáskínálat miatt van lehetősége a fejlesztőnek, hogy árat emeljen”.
A vezérigazgató szerint nagyon sok probléma elé néz az építőipar. Ezek közül az egyik az lesz, hogy heteket, hónapokat csúszhatnak az építkezések. „Ez alapvetően a kapacitásokra vezethető vissza. A nagyon leterhelt szakkivitelezői vállalkozói kör teljesen bekorlátozza a működést” – mondta. Úgy látja, az ingatlanfejlesztők nem kezdenek bele újabb lakóingatlan projektekbe, sok helyen pedig eltolják a fejlesztéseket.
Arra a kérdésre, hogy a kedvezményes lakásáfa megszűnésének mi lesz a legnagyobb veszélye, azt felelte, egyelőre nehéz megbecsülni, hogy a lakófejlesztések milyen irányt vesznek, szerinte a nagyobb, komoly fejlesztők maradnak és fejleszteni fognak.
De nem csak az építőiparon lesz nyomás, hanem a hatóságokon is, hiszen ahhoz, hogy befejeződjön egy lakófejlesztés, kell a használatbavételi engedély, ettől pedig az államigazgatás is besokallhat
– tette hozzá.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.