Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A bankok által júniusban kihelyezett kölcsönöknek már háromnegyede korábban épült ingatlan megvásárlásához nyújtott segítséget.
A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint rég tapasztalt magasságokba jutottak a kihelyezések; a júniusi 85,23 milliárd forintos kihelyezés harmadával magasabb, mint a 2017. évi bázisadat. A folyósított hitelek 73,19 százaléka, 62,38 milliárd forintnyi kihelyezés használt lakás vásárlásához kapcsolódott, tavaly ez kevesebb, 69,75 százalékos volt – írta a Világgazdaság keddi száma.
Az új lakások vásárlása kapcsán a fajlagos kihelyezés 57 százalékkal 6,11 milliárd forintra bővült idén júniusban az egy évvel korábbi szinthez képest. A banki lakáshitel-állomány viszont ezalatt 400 milliárd forinttal bővült, ebből 296 milliárdot a használt lakásokra kiutalt összeg tett ki. Az újépítésűekhez felvett hitelek tehát vélhetően nem a használt lakások piacától, hanem az építésre-bővítésre felvett kölcsönöktől veszik el a levegőt.
Itt az első fél év során 8,4 százalékos növekedéssel 35,8 milliárd forintnyi hitelkihelyezésre került sor, azaz a saját erőből megvalósuló egyéni ingatlanberuházásoknál nincs olyan pezsgés, mint az új lakások építésénél. A várakozások szerint egyre kisebb lesz a lakást befektetési céllal, kizárólag megtakarításból vásárlók aránya, tehát változni fog az újlakás-finanszírozás részaránya a hitelezésben. 2020 után viszont megint 70 százalék felé kúszhat a használt lakásokra folyósított lakáscélú hitelek részaránya.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.