Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Mától a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Titkársága a Vörösmarty tér 1. szám alatti irodaház, azaz a Kristálypalota helyett az Andrássy út 101. szám alatt folytatja tevékenységét – adta hírül honlapján az MMA.
Mint azt korábban megírtuk, a MÚOSZ 2006-ban adta el az épületet, és 2008 májusában költözött el. Az állam az akkori magántulajdonostól 2014-ben 2 milliárd forintért vásárolta meg az egykori Schwanzer-villát, és az MMA be is jelentette, hogy itt lesz az új központjuk. 2016-ban közbeszerzést írtak ki a villa felújítására, a rekonstrukciót és átalakítást a Laki Épületszobrász Zrt. nyerte el. A felújítás – melyet a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított – 4 milliárdba került. A köztestület új székházát a az egykori MÚOSZ-székház (azaz a Schwanzer-villa) és a Bajza utca sarkán lévő szecessziós villa (Freund-villa) összekötésével alakították ki.
A volt Schwanzer-villa, mely a szecessziós építészet nívós alkotása, 1900-ban épült, 1921-ig a török nagykövetség otthona volt, majd 1943-ban a hírhedt Sajtókamara székháza lett. 1945 után kapta meg a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, amelynek azonban a rendszerváltás után már nem volt elég pénze a fenntartásra.
Az MMA 2013 óta a volt MÚOSZ-székház mellett megkapta a Műcsarnokot, a Pesti Vigadót, a Budakeszi úti Ybl-villát és a Budakeszi úti Hild-villát is, utóbbi felújításának értéke szintén milliárdos nagyságrendű.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.