szerző:
hvg.hu

A látogatók a tőzsdével, a monetáris politikával és a bankolással barátkozhatnak majd a jegybank nemrég megszerzett épületében.

Korábban mi is megírtuk, hogy a jegybank tulajdonába került az éppen felújítás alatt álló, Széll Kálmán téri Postapalota. Akkor azt közölték, hogy a pénzügyi szervezetek felügyeletéért és a fogyasztóvédelemért felelős MNB-alelnökség költözik be az épületbe, amelyért 45,3 millió eurót (több mint 14 milliárd forint) fizetett a jegybank. Most úgy tűnik, ennél jóval többről van szó: a Portfolio szúrta ki, hogy Matolcsyék élményközpontot hoznak létre az épületben.

A Pénzmúzeum várhatóan 2020-tól lesz látogatható. A látogatók az „élményalapú ismeretterjesztés jegyében” megismerkedhetnek a bankolás, válság, tőzsde, aranyfedezet, monetáris politika, kereskedelem, piac, tőke és még sok más gazdasági fogalom jelentésével, és megtapasztalhatják, hogy a gazdaság egy átlátható és megérthető logikus rendszer, amelynek működtetésében minden ember, minden egyes nap részt vesz.

A Pénzmúzeumnak már honlapja is van, ahol már az építkezés ideje alatt meg lehet nézni a látványterveket.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
hvg.hu/MTI Ingatlan

Matolcsyéké lesz a Postapalota

A Magyar Nemzeti Bank tulajdonába kerül a felújítás alatt álló, Széll Kálmán téri egykori Postapalota - olvasható a jegybank honlapján.