Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A MÁS Stúdió alapítói, Gulyás Bálint és Mészáros Orsolya idén nyári esküvőjükhöz acélból hegesztettek egy esküvői kápolnát. Most a rangos Dezeen mutatta be az alkotást.
A hajlított acélelemekből hegesztett kápolnát idén nyári esküvőjűkhöz készítette két fiatal építész. A Műegyetemen végzett pár alkotását most a rangos nemzetközi designmagazin, a Dezeen mutatta be.
A pár diploma után a spanyol RCR Arquitectes-nél gyakornokoskodott, és onnan hazatérve alapították meg saját stúdiójukat. A MÁS egyrészt játék nevük betűivel, spanyol jelentése pedig a több. Gulyás azt nyilatkozta a Dezeennek, hogy mindkét jelentés fontos jellemzője az építészetüknek.
A kápolna a MÁS első megvalósult munkája, a pár szakmai és magánéleti összefonódását is szimbolizálja. A román kori templomok félköríves apszisára hajazó forma kialakításához csak újrahasznosított anyagokat használtak. A modern formájú bordákat acélból készítették, erre azért esett a választás, mert jól bírja az időjárási viszontagságokat, ugyanakkor nagyon vékony, elegáns profilokat lehet belőle kialakítani. Az acél felületét kezeletlenül hagyták, hogy az szabadon változhasson.
A kápolna Csákberényben áll, a Vértes lábánál, egy régi malom udvarán, melynek épülete inspirációul is szolgált. A kápolna továbbra is várja a házasodni vágyókat.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.