Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az is kiderült, mennyire népszerű a főváros a vidéki, eladásra készülő ingatlantulajdonosok körében.
Annak ellenére, hogy több érv szól egy ingatlancsere mellett, mint ellene, elenyésző azon hirdetések száma, ahol az eladók az eladási szándékukon kívül a vételi szándékukat is rögzítik. Ennek oka talán az lehet, hogy az ingatlancsere lehetőségeiről kevesebbet hallunk és ezáltal bizonytalanabbak vagyunk. De lássuk a konkrét számokat: az Ingatlannet.hu statisztikáját vizsgáltuk, mely a 2015. január és 2020. május között, a portálon feladott hirdetések adatai alapján készült.
Az elmúlt öt évben nagyon változóan alakultak az ingatlancserére vonatkozó számok. Kezdetben, 2015 januárjában, a feladott hirdetések 0,3 százalékánál állítottak be cserelehetőséget. Ötéves távlatban a rekord 0,43% volt – ugyancsak 2015-ben –, amelyet rögtön ezután követett is egy mélypont. Végül a 2015-ös év utolsó hónapjaira az érték visszaesett egészen 0,1 százalékra.
2016-tól maradt a hirdetésfeladók hullámzó cserekedve. 2016 és 2018 között egy 0,1-0,2 százalékos intervallumban mozogtak az arányszámok. 2019-ben a csereopció választása egy még stabilabb, 0,15 százalék körüli értékre állt be. Az idei évben pedig továbbra is elenyésző az érték, tehát úgy tűnik, egyelőre folytatódik a csökkenő-stagnáló tendencia.
Nem sokat változtak az ingatlancserélési szokások
Az ingatlannet.hu tovább vizsgálta azon ingatlanhirdetőket, akik éltek a csereopció lehetőségével. Elemzésük alapján az elmúlt két és fél évben a főváros és vidék közötti ingatlancserék aránya szinte változatlan.
2018-ban és 2019-ben a cserére hajlandó ingatlantulajdonosok jelentős része nem szívesen változtatta meg lakóhelyét. Átlagosan 75% vidéki ingatlanját egy szintén vidéki ingatlanra cserélte volna, 10% pedig a fővárosban maradt volna. Az ingatlancsere által fővárosból vidékre vágyók aránya átlagosan 5%, míg a vidékről fővárosba költözni akarók aránya 10% körüli volt.
2020 első öt hónapjában hasonlóképpen alakultak számok. A vidéken élők és ott is maradók, valamint a fővárosból vidékre vágyók száma változatlanul 74% és 5% körüli értéket vett fel. Idén azonban már 10%-ról 14%-ra növekedett azoknak száma, akik budapesti ingatlanjukat kizárólag egy másik budapesti ingatlanra szerették volna elcserélni. Emellett csökkent azoknak a száma, akik vidékről a fővárosba költöztek volna szívesen, arányuk 10%-ról 7%-ra esett vissza.
Azt gondolnánk, hogy a koronavírus miatt népszerűbbé váltak a zöldövezettel kecsegtető kertes házak a lakásokkal szemben. A cserés ingatlanokra vonatkozó adatok azonban még azt sem mutatják, hogy a vidék kezdene vonzó lenni a fővárosi ingatlantulajdonosok számára. Viszont az látszik, hogy a vidéki ingatlantulajdonosok már egyre kevésbé szeretnének a budapesti forgatagba költözni.
Ingatlant személygépkocsira?
Természetesen a legtöbben ingatlant ingatlanra cserélnek, de vannak esetek, amikor egészen más opció jön szóba. Előfordul például olyan, hogy egy kisebb ingatlant szeretne az adott fél, így az ingatlan mellett még pénzhez is juthat. Az sem kizárt, hogy valaki ingatlantulajdonát autóra cserélje. Persze ez utóbbi egy ritkább eset.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.