Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Már visszaállt a 2019-es szintre a múlt hónapban az eladott ingatlanok száma, sőt, meg is haladta azt.
Júniusban már a tavalyi szinten volt az ingatlanpiac, a hatodik hónapban országosan 11 186 ingatlant adtak el, ami kissé meghaladja az egy évvel korábbi 11 069-cet, az előző hónaphoz képest pedig újabb 33 százalékos emelkedést jelez; a Duna House becslése szerint a hatodik hónapban 60-65 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitelt folyósítottak a pénzintézetek.
A társaság elemzése szerint a májusban már kiugró keresleti adatok után, a piaci folyamatoknak megfelelően, az adásvételek számában is megmutatkozott az emelkedés júniusban, amelynek egy része valószínűleg az elhalasztott tranzakciókból tevődött össze.
Éves szinten eddig közel 60 ezer ingatlanpiaci tranzakciót becsül a Duna House, amely a tavalyi féléves adatokhoz képest 23 százalékos elmaradás.
A panellakásoknál tovább csökkentek az árak az egész országban, a legnagyobb mértékben, 3 százalékkal Budapesten, ahol Budán 573 ezer, Pesten 490 ezer forintba kerül átlagosan egy négyzetméter. Téglalakások többségénél folytatódott az emelkedés, leszámítva Budapestet, ahol kisebb árkorrekció volt tapasztalható:
Budán 786 ezer, Pesten 629 ezer forint volt egy négyzetméter ára.
Vidéken, a keleti országrészben a panelek négyzetméter ára átlagosan 325 ezer forint volt, míg a nyugatiban 294 ezer forint. A téglalakásoké 356 ezer és 328 ezer forint körül alakult átlagosan. A második negyedévben értékesített ingatlanok adatai alapján a keleti és nyugati részeken az átlagos értékesítési ár a tégla otthonok esetében 14 és 8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához
képest, míg a paneleké 1-1 százalékot csökkent.
A második negyedévében ismét a 40-60 négyzetméter közötti ingatlanok voltak a legnépszerűbbek Budán és Pesten, az adásvételek 42 százaléka ebben a kategóriában történt.
Pest megyében a 60 négyzetméter alatti otthonok adásvételi aránya 7 százalékponttal csökkent, a 120 négyzetméter feletti otthonok aránya viszont 7 százalékponttal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Pest megyében 23 százalékponttal nőtt a 400 ezer forintos négyzetméterár felett értékesített ingatlanok aránya. Vidéken a legtöbb ingatlan 10-20 millió forint közötti vételáron cserélt tulajdonost, míg Pest megyében 33 százalék volt a 40 millió forint felett értékesített otthonok aránya.
Az elemzés szerint a fővárosban kezdenek visszatérni a befektetők, az adásvételek 33 százalék befektetési célú volt júniusban.
Az első lakást vásárlók aránya országosan emelkedett, Budapesten 7 százalékponttal nőtt az előző év júniusához képest: a vevők 27 százaléka tartozott e körbe.
A Duna House becslése szerint a második negyedévben 200 milliárd forint körüli szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitelt nyújtottak a piacon a vevőknek, 21 százalékkal kevesebbet a tavalyi év második negyedévéhez képest. A szakértők meglátása szerint ezzel a hitelpiac is elérte mélypontját, amely után a következő hónapban már emelkedés várható – közölték.
(Képünk illusztráció)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.