Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az otthonfelújítási támogatás januári bevezetése óta már több mint 17 milliárd forintot folyósított a Magyar Államkincstár az igénylőknek - tudta meg a Bank360.hu a Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter hivatalától. Ez 14 milliárd forinttal több, mint a májusban közölt 3 milliárd forint, ami azt jelenti, hogy az első öt hónaphoz képest jelentősen megnőtt a kihelyezett támogatások összege.
2021. január 1-től 2021. július 22-ig több mint 34,5 milliárd forint összegben igényeltek otthonfelújítási támogatást a gyermekes családok, több mint 17 milliárd forintot pedig már folyósítottak is - derül ki a Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter Bank360 szakértőinek adott válaszából.
Az 1,6 millió forintos átlagosan folyósított támogatással számolva már több mint 10,5 ezer család kapta meg a támogatást. További 14 milliárd forinttal kapcsolatban még folyamatban van a döntés, az elutasítási arány pedig eddig 10 százalék – ez utóbbi 2,5 százalékkal alacsonyabb, mint a májusi adatok szerint.
Nem használják ki a teljes támogatási összeget a családok
A maximálisan igénybe vehető támogatási összeg 3 millió forint, ehhez legalább hatmillió forint értékben szükséges felújítást végezni. Az igénylők zöme eddig nem használta ki a teljes keretet, átlagosan 1,6 millió forint támogatást folyósít az államkincstár. Emlékeztetőül: a támogatás utófinanszírozású, ha viszont valakinek nem áll rendelkezésére megfelelő mennyiségű tőke, akkor egy kedvezményes, államilag támogatott hitel is felvehető a felújítás megfinaszírozásához.
"A jogszabályi maximumnál alacsonyabb átlagos támogatási összeg mögött több ok is meghúzódhat. Nem szabad például kizárni, hogy egy nagyobb volumenű felújítás tovább tart, emiatt a magasabb összegű támogatási kérelmek lehet, hogy később érkeznek majd be az államkincstárhoz" – közölte Vrazsovits Rita, a Bank360 elemzője. Hozzátette: a most vizsgált, január és július közepe közötti időszakban már 100 ezer forinttal magasabb volt az átlagosan folyósított támogatási összeg, mint a januártól májusig tartó időszakban.
Mire használják fel legtöbben a lakásfelújítási támogatást?
A legnagyobb összegben az ingatlanok belső tereit újították fel az állami támogatásból, ideértve a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, festését, tapétázását, a galériaépítést, a belső lépcső kialakítását és cseréjét, a szaniterek beépítését vagy cseréjét, a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét, a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását, illetve a lámpák vagy világítótestek beépítését vagy cseréjét.
Emellett a napkollektorok, napelemes rendszerek telepítése vagy cseréje is a népszerű felújítási célok közé tartozik, illetve a tető cseréjére, felújítására vagy szigetelésére is sokan fordítják az összeget. Május óta változás is történt e téren: a napelemes rendszerek cseréjére kifizetett összeg megelőzte a tetővel kapcsolatos munkálatokra költött pénzösszeget.
Ha kész a felújítás, akkor a lakásbiztosítást is érdemes felülvizsgálni
Ha elkészültek a felújítási munkálatok, mindenképpen érdemes ellenőrizni a meglévő lakásbiztosítás feltételeit is - már ha rendelkezünk ilyennel. A felújításnak köszönhetően ugyanis változhat az ingatlan értéke, de akár a szerkezete is - ami miatt elképzelhető, hogy másik lakásbiztosítást kell választani, valamint a biztosítási összeg emelésére is szükség lehet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.