Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A 24.hu telefonon érdeklődött Farkas Boglárkánál, de amikor szóba hozták, hogy közpénzt készül elkölteni, az egykori műsorvezető bontotta a vonalat.
Farkas Boglárka, az Echo Tv korábbi vezérigazgatójának cége hetvenmillió forintot nyert el a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) szálláshely-fejlesztésre – írta meg a 24.hu.
Farkas Boglárka a portál szerint egy Dsida Jenő-emlékházat és egy hozzá kapcsolódó vendégházat tervez nyitni Vászolyban. A telket és a rajta található lerobbant épületet a tulajdoni lap szerint még 2017-ben vásárolta meg. A projekt a helyiek egy részének egyáltalán nem tetszik, azt sérelmezik, hogy nem volt elég idejük a változtatások megismerésére és véleményezésére, ráadásul az önkormányzat nem hívott össze közmeghallgatást sem, lakossági egyeztetés nem volt.
Az állami turisztikai ügynökség nem részletezte, hogy konkrétan milyen szálláshely-fejlesztési projektre ítélt meg támogatást a DSIDA2018 Kft.-nek, amelynek az elmúlt három év során egyetlen forint forgalma sem volt. Az MTÜ csak annyit közölt a lappal, hogy a kft. szálláshely létesítésére nyert el 70 millió forint támogatást a Kisfaludy Program keretében, de az összegből egyelőre még egy forintot sem fizettek ki.
A portál kérdéseire Farkas Boglárka nem válaszolt, és amikor szóba hozták, hogy a 70 millió forintos támogatás közpénz, bontotta a vonalat.
Farkas Boglárka az Echo Tv után a Mészáros Holding kommunikációs vezetője lett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.