Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Őselemek, óriások, nomád falvak, fából készült alkotások, zsonglőrök is lesznek a hatéves élettartamra tervezett ECO-parkban.
634 millió forintnyi uniós támogatásból épül park és látogatóközpont Kisvárdán egy 12 hektáros területen – írja az Átlátszó. A Seszták Miklós fideszes politikus, korábbi fejlesztési miniszter választókerületéhez tartozó településen, az eddig 1,4 milliárdnyi beruházást vonzó, Natura 2000-es területnek számító Nádas-tó partján létrejövő beruházások legújabbikában, az ECO-park és látogatóközpontban többek között lesz:
De mindez csak ideiglenes jelleggel létesül, tervezett élettartamuk 6 év (az uniós pályázat feltétele, hogy a megvalósult fejlesztés legalább öt évig működjön). A park csak tavasztól őszig üzemel majd, és jövő tavasszal már meg is nyithat.
Az Átlátszó emlékeztet, hogy az ECO-park abból az uniós pénzből valósulhat meg, amelyet korábban az Öko-filmparkot tervezték megvalósítani a városban, ami az OLAF, az unió csalás elleni hivatalának figyelmét is felkeltette.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.