Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A kegyhely megmentését öt éve kezdeményezték.
Összeomlott a Szent György-hegy kápolnája - írja a Mandiner. A portál felidézi: a remetelakot és az apró kápolnát az 1950-es évek elején építette családja birtokán Ify Lajos egykori fonyódi plébános, aki az egyházellenes politika elleni tiltakozásul a remeteéletet választotta. A pap az Emmaus-kápolnában vendégeket és zarándokokat is fogadott 1967-ben bekövetkezett haláláig. Ez után azonban az épületegyüttes pusztulásnak indult.
Az épület megmentésére 2016-ban indult közösségi szerveződés, ám a kegyhelyet nem sikerült megmenteni.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.