Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Több termék 10-20 százalékkal kerül majd többe jövőre.
Az építőanyag-gyártók költségeit hónapok óta növeli az energia és a fuvarozás drágulása, ráadásul az alap- és nyersanyagpiaci árak az első fél évben tapasztalt magas szinten stabilizálódtak. A gyártók emiatt több terméküknél 10-20 százalékos áremelésre kényszerülnek 2022-ben – közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ).
A közlemény szerint a versenypiaci földgázár nagyjából négyszeresére, a villamos energia ára pedig két és félszeresére nőtt az év elejéhez képest, miközben például az égetett kerámia és tégla termékeknél, valamint a szálas hőszigetelő anyagoknál az energia teszi ki a gyártási költségek 40-50 százalékát.
A fuvardíjak csak az Európai Unión belül 20-30 százalékkal nőttek az idén – tették hozzá.
Mindehhez hozzáadódik, hogy a vegy- és műanyagipari összetevők beszerzési árai az első félévi magas szinteken stabilizálódtak, sőt az üvegért, a PVC-ért és az EPS alapanyagért többet kell a gyártóknak fizetniük, mint a tavasszal.
A kapacitásbővítéseken túl a magyarországi építőanyag-gyártók az elmúlt években számos energiahatékonysági beruházást végeztek el, de a jelenlegi helyzet különösen az energiaintenzív termékek gyártóit sarkallja arra, hogy további technológiai fejlesztésekkel is csökkentsék az energiapiaci kitettséget. Ezért a MÉASZ további támogatást kért a szaktárcától az energiahatékonyságot célzó gyártói beruházások ösztönzéséhez.
A szövetség tagjainak harmadik negyedéves és októberi jelentése szerint az égetett kerámia, tégla- és cseréptermékek árai idén eddig jellemzően az infláció mértékével vagy annál kisebb mértékben változtak, januártól azonban várhatóan átlagosan 9-10 százalékkal nőnek.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.