Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Népszava úgy tudja, hogy közel két és félszeresére bővítenék a fonyódi kikötő befogadóképességét.
Új, 200-220 méteres mólószárat tervez a Balatonba építeni a Fonyód Yacht Club tulajdonosa – írja a Népszava. A lap szerint a kikötőt, amely jelenleg két rövidebb mólóval, három vendégmólóval, csónakkikötő résszel és hullámtörővel rendelkezik, és 97 hajó fogadására alkalmas, egy 2019-ben megadott engedélymódosításnak köszönhetően bővülhet tovább, nagyjából 250 férőhelyesre.
A lap kereste a jachtklubot, amelynek képviselője előbb nyilatkozott, aztán levélben megtiltotta az elhangzottak megírását. A fonyódi önkormányzatnak is többször küldött kérdéseket a Népszava, az elsőket november 11-én, ám azóta sem reagáltak. A területileg illetékes kormányhivataloktól és a vízügyi hatóságtól sem érkezett érdemi vagy egyértelmű válasz.
Egyedül a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál jártak sikerrel, amely megerősítette az információt. E szerint „a kiadott engedély alapján a meglévő keleti mólószár és a meglévő hullámvédő kőszórás bontását, a tervezett kikötő medence kotrását, a kikotort mederanyag elhelyezését, új keleti mólószár építését, és a régi keleti mólószár helyén partvédelem kiépítését tervezik megvalósítani”.
A lap úgy tudja, hogy azért állt a tóparton éveken át félkész állapotban a klub épülete – amelyet a közelmúltban elkezdtek továbbépíteni –, mert a tulajdonos és az önkormányzat között per zajlott. Idén tető került a létesítményre, beszerelték a nyílászárókat is. A cikk szerint a klubházban étterem, wellnessrészleg, több tucat szoba és apartman kap helyet.
Kiegészítés:
A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság december 29-én közleményt juttatott el lapunkhoz, amelyben közölte: a Népszava állításával ellentétben ők, mint mint vízügyi és vízvédelmi hatóság az alábbiakról tájékoztatták még az írás megjelenése előtt a cikk szerzőjét. „A vízügyi és vízvédelmi hatáskörrel rendelkező Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a kikötő bővítésére 2017-ben bocsátott ki vízjogi létesítési engedélyt, amelyet 2019-ben módosított és amely engedély 2022. szeptember 7-ig hatályos. A kiadott engedély alapján a meglévő keleti mólószár és a meglévő hullámvédő kőszórás bontását, a tervezett kikötő medence kotrását, a kikotort mederanyag elhelyezését, új keleti mólószár építését és arégi keleti mólószár helyén partvédelem kiépítését tervezik megvalósítani. A vízjogi létesítési engedély előfeltételét képezte a környezetvédelmi engedély, egyéb engedélyek meglétének vizsgálata nem tartozik a vízügyi hatóság hatáskörébe.
(Nyitóképünkön a Fonyód Yacht Club épülete 2021 májusában a Google Mapsen.)
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Vékony Csongor szerint a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat, és nem elég revizionista.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.